Az angol BLAZE TV megrendelt egy kutatást, melyben kétezer embert kérdeztek meg, kit látnának a vezetői székben, ha az idegenek a Föld ellen vonulnának.

Minket mondjuk pont elfelejtettek megkérdezni, és kétezer ember éppen a Föld lakosságának 3,797 milliomod része, vagyis ez a kutatás igen nehezen juthatott volna bármilyen univerzális megállapítás birtokába, de azért meg kell jegyeznünk, hogy annyira azért nem is lett nevetséges a végeredmény.

Az első hely birtokosát már a címben lelepleztük, de Schwarzi mellé a dobogóra felfért még másodikként Will Smith, vagyis nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy

a megkérdezettek egy igen tekintélyes része nehezen tudná eldönteni, hogy a Predator és a A függetlenség napja két látványos sci-fi vagy esetleg mindkettő dokumentumfilm.

A harmadik helyezett miatt azonnal bocsánatot is kérünk ez előző megjegyzésünkért, ugyanis a válaszadók szavazatai alapján Sir David Attenborough kezébe adnák az atomtáskát a marslakók támadása esetén, ezzel pedig igazából nagyon egyet tudnánk érteni.

Az első ötbe még befért Bruce Willis, majd utána Tom Cruise, nekünk viszont erős a gyanúnk, hogy Willis az invázót is simán végigaludná.

A hír egyébként Schwarzeneggerhez is eljutott, aki a Facebookon imígyen reagált a dologra:

Köszönöm az embereknek a belém vetett bizalmat! Kész vagyok szolgálni őket.

Nos, reméljük, erre azért nem lesz szükség!

(via)

Ez is érdekelhet:

Hogyan nézne ki az égbolt, ha egy óriási banán keringene a Föld körül?

Most látványos választ kapsz erre a nagyon fontos kérdésre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
14% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
48% Szerencsére nem.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés