Nem szuperhősfilm. Nem látványos képregényfilm. Pszichológiai dráma. Társadalomkritika. Földhöz vág, és röhögve az arcodra lép, hogy ott is maradj.

Ha valaki azt mondta volna pár éve, hogy A sötét lovag utáni első igazán zseniális DC-filmet a Másnaposok-trilógia, a Cool túra és a Terhes társaság rendezője fogja elkészíteni, akkor valószínűleg Jokerre röhögtem volna magam, de miután a Csernobilt az a Stakka Bo rendezte, aki a ’90-es években popslágereitől volt híres, már bármi megtörténhetett. Todd Phillips eddig a Másnaposok első része mellett egyetlen olyan filmet rendezett, ahol valamennyire megcsillanthatta zsenialitását, a Haverok fegyverbent, de az sem volt több egy átlagos, de szerethető bűnfilmnél. Erre itt a Joker, és az ember csak áll szótlanul.

Phillips ugyanis képes volt a teljes DC-kánont felrúgni, pépesíteni, és valami olyan erejűt alkotni a masszából, amire eddig nem volt példa. A Joker ugyanis nem egy sima képregényfilm, ahol a valamilyen földöntúli történéstől egyszer csak hipergonosszá válik az addig csak mezei gonosz, hanem egy komoly pszichodráma, amibe annyi társadalomkritika szorult, hogy az ember akár bele is fulladhat. Az is lenne a célja. Hogy belefulladj, és egy kicsit bele is dögölj.

Joker eredettörténetét úgy meséli el, hogy abban semmi sincs, ami ne történhetne meg a hétköznapokban, és ettől igazán kemény a sztori. A főhős az az Arthur Fleck, aki már az első képkockáktól kezdve a padlón van, betegsége miatt állandó röhögőgörcsök törnek rá, csontsovány, szeretet- és figyelemhiányos, gyógyszereken él, és mentálisan sincs teljesen rendben. A társadalom kitaszítja magából, szinte senki sem bánik vele emberként. Anyjával él, aki állandóan leveleket ír egy bizonyos Thomas Wayne-nek, de az nem akar válaszolni neki.

Arthur komikus szeretne lenni, és semmi másra nem vágyik, csak szeretetre és elismerésre, amire talán esélye is van, de aztán a férfi a külvilág hatására kénytelen rájönni, hogy nem a lejtő alján van, az még csak egy messzi ponton látszik, de mindannyian tudjuk, hogy oda fog érni. És mi fogjuk őt odavinni. A társadalom. Ezt löki az arcodba ez a film, ráadásul eléggé ijesztő és 100%-ig valósághű módon. A Joker zavarba ejtő pontossággal és teljesen hitelesen megmutatja az őrület kapujához érés lépéseit.

A film visszaugrik az időben 1981-be, majdnem 40 évvel ezelőttre, és rámutat arra, hogy semmi sem változott ennyi idő alatt az emberek fejében. A Joker akár most is játszódhatna, pont ugyanezzel a sztorivonallal, pont ilyen eszközökkel, modernebb ruhákban. Tökmindegy lenne. Így viszont bizarrabb és elkeserítőbb, nem mellesleg pedig jobban is néz ki a film az egészen hangyányi ’80-as évek hangulattól, amiben még bőven ott lapul a ’70-es évek minden csodája.

 

De a lényeg ugyanaz: az emberek gőgössége, beképzeltsége, félelmei és apátiája a médiával és a fanatizmussal karöltve kitermeli a gonoszt, ami aztán gonosznak kezdi látni az emberiséget, aki életre keltette őt. És bár tudod, hogy nettó pszichopata Arthur, mégis valahol együtt tudsz érezni vele. Mert ez a csávó tényleg csak figyelmet akar, és azt, hogy az emberek ne legyenek annyira feszültek és agresszívak, de semmi mást nem talál, mint feszültséget és agressziót. Hát meglepő ezek után, hogy Gotham alvilágának urává és parancsolójává válik?

Joaquin Phoenix egyszerűen elképesztően hozza a figurát, teljesen nyugodtan írhatja a köszönőbeszédét az Oscar-gálára, mert ha valaki ezt a teljesítményt felül tudja múlni, akkor az félisten vagy egész is talán. Nem könnyű ezt a Jokert eljátszani. Heath Ledger karakterénél is nehezebb ez a szerep talán, többrétegű, mert itt néha megjelenik a jóságra való sóvárgás, a jobb élet reménye, amit folyamatosan elhúznak a főhős orra elől, a remény szépen lassan hal meg teljesen, aztán születik egy új, de abban már nem lesz semmi köszönet.

A Joker azért ijesztő, mert tűpontos képet ad a mai társadalomról úgy, hogy egy múltban játszódó képregényfilm sztorija mögé bújik. Ilyet sem a DC, sem a Marvel nem csinált még, ennyire földhöz ragadt cselekményt még soha senki nem mert bevállalni egy jól ismert képregénygenya vagy hős kapcsán, így az biztosan csalódni fog, aki nagy csinnadrattát vár, az viszont nem, aki egy Rekviem egy álomért-típusú filmben hagyja, hogy felépítsék újra a képregényvilág egyik legikonikusabb főgonoszát. A Joker egy tökéletes film, konkrétan egy mestermű. Csak egy a baj vele: nem akarnak erről a pontról tovább haladni, pedig ha valamiből, hát ebből a moziból kiindulhatna a tökéletes DC filmes univerzum.

Ja, és a szinkron: bár eredeti nyelven biztos még nagyobbat üt a Joker, Rátóti Zoltán fantasztikus munkát végzett Arthur Fleckként, így nem kell félni a szinkronos verziótól sem.

10
  • Hibátlan pszichodráma arról, hogyan termeli ki a társadalom a gonoszt
  • Semmi olyan nem történik a Jokerben, ami ne történhetne meg a mindennapokban
  • Joaquin Phoenix ezért 100%-os biztonsággal kap egy Oscart

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon