Tavaly november végén Madonna hatalmas hisztit rendezett, amiért az Instagram letörölte az egyik fotóját, melyen látható volt az egyik mellbimbója.

Számunkra már akkor is egyértelmű volt, hogy az Instagram algoritmusa automatikusan törölte a bimbós képet, hiszen ez a tanuló algoritmus többek között erre az objektumra lett trenírozva, a platform alapelvei pedig kimondottan tiltják a nyílt színi erotikát.

Miért nem mutathatja meg Madonna az ánuszrózsáját, ha ez a szíve vágya?

Szabadságot a mellbimbónak, a seggluknak, a sunának és a pélónak is! Nem tökmindegy már?

A tiltás alóli kivétel az, ha az adott képen a művészeti érték miatt villan a bimbi, mely esetben még az Instagram is hajlandó visszafogni a cenzúrát. Ez történt Pedro Almodóvar filmplakátjának esetében is, mely egy tejtől csöpögő női mellbimbót ábrázolt, és melyet emiatt az Insta azonnal letiltott és csak a művészek felháborodása nyomán helyezte azt vissza azzal, hogy ebben az esetben az ábrázolás természetesen indokolt.

Most ismét történt valami, ami egy újabb oldalról világítja meg a bimbókérdést: Kendall Jenner, akit 220 milliónyian (!) követnek az Instagramon, a következő képsorozatot töltötte fel a platformra:

Ha elkezdesz kattintgatni a kép jobb oldalán lévő kis nyílra, legnagyobb meglepetésedre hirtelen az arcodba ugrik egy fotó a teljesen meztelen Jennerről, rajta két darab, kicsit sem álcázott mellbimbóval, ami nem csak bennünk vetett fel megválaszolatlan kérdéseket.

Bár a fotó a kompozíció miatt simán védhető, több felhasználó sem értette, miért nem került első körben törlésre az alkotás. Hiszen ezt az eljárást még az Almodóvar-plakátnak is el kellett szenvednie, pedig ott még egyértelműbb volt, hogy a kép a film hivatalos plakátjaként művészeti értéket képvisel.

Másra jelenleg mi sem tudunk gondolni, mint arra, hogy Jenner a gigantikus követőtábor miatt valamiféle immunitást élvez, ami nem szép dolog, de mi biztosan nem fogunk miatta lázadozni. Biztos akad majd olyan, aki helyettünk is odaáll a forradalom élére ebben a nagyon fontos társadalmi kérdésben.

Ez is érdekelhet:

Lehet, nem kellene az 54 éves Nicole Kidmant iskoláslánynak öltöztetni egy címlap kedvéért

A Vanity Fair címlapra pakolta a kicsit sem természetes mosolyú színésznőt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Metallica frontemberének középső ujját egy olyan tetkó díszíti, amit Lemmy Kilmister hamvaival kevert tintával varrtak

További cikkeink a témában