Nem azért, mert túl nyers volt az étel, ha el tudott szaladni, hanem mert ez biztonsági kockázat.

Oslóból Málagába tartott a Scandinavian Airlines (SAS) repülőjárata, de Koppenhágában kényszerleszállást kellett végrehajtania. Ilyesmi elő szokott fordulni műszaki hiba vagy valakinek a rosszulléte vagy viselkedése miatt, itt azonban azért ellett megszakítani az egyébként nyugodt utat, mert amikor

az egyik utas kinyitotta az ételesdobozát, kiszaladt belőle egy egér.

A BBC beszámolója szerint nem tört ki pánik, mivel az azonban az egér rágcsáló, egy repülőgépen pedig elég sok olyan kábel van, aminek nem tesz jót a rágcsálás, azonnal le kellett szállni.

Az esetet vizsgálják, az utasokat – az egeret kivéve – néhány órával később elrepítették az úti céljukhoz.

(Forrás: BBC. A képek illusztrációk, az AI-nak köszönhetjük.)

Ez is érdekelhet:

Ez történik a repülő körül, amíg te a felszállást várod – Fordulóidő a hajtómű leállításától az indításig

Tökéletes rendszer és profi szakemberek kellenek ahhoz, hogy kevesebb mint negyvenöt perc alatt ki- és bepakoljanak egy gépet.

Egy bátor stewardess segített megmenteni az utasok életét a két hétig tartó, 1985-ös túszdrámában

A TWA légitársaság járatát két terrorista térítette el, a terror két hétig tartott a földön és a levegőben.

Ferihegy utolsó súlyos baleseténél a Malév gépe átstartolt volna, aztán nem, aztán mégis, aztán földbe csapódott

A Malév két Il–18-asa próbált meg leszállni 1975 januárjában Budapest éppen ködös nemzetközi repülőterén. Egyiknek sem sikerült.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés