Bár az is igaz, hogy nem feltétlenül ő tehet róla, hanem a film. Pontosabban a rendező-forgatókönyvíró Harmony Korine (Spring Breakers – Csajok szabadon), aki nem csak ismételten rácsukta (mint már oly sokan) a betépős-dugós-hippis skatulyát a színészre, de bizony rá is gyújtotta, s művészkedősen kuncogva elszaladt. Túltolva. Kritika.

Hősünk Moondog, a koszos hawaii-mintás ingekben bohémkodó középkorú csibész, akinek semmiből sem áll az élete, csak abból, hogy szív, meg sürít, meg gyújt, meg kipufog – aztán két gyors numera között pötyög valami az írógépen, miközben fürdőzik a csodálatos óceáni naplementében. Moondog elvileg poéta, gyakorlatilag ki tudja, kicsoda-micsoda (mesehős? alteregó?), ezt maga Korine sem tudja tán eldönteni. Pontosabban alighanem inkább úgy van ez, hogy szarik rá: neki egyedül az a fontos, hogy szándéka szerint McConaughey idevágó erényeit kihasználva csinálhasson egy önfejű filmet arról, hogy lehet, nem tetszik nekünk, de bizony úgy is érdemes „kalandosan” élni az életet, ha az ember semmit sem tesz érte. Csak élvezi.

De jaj, egy rosszul elsült közös bulika után mi történik? Moondog kőgazdag felesége (Amy Adams állandó dublőre, Isla Fisher) meghal, s végrendeletébe komoly meglepetést írt bele: mivel jól ismeri férjét, kikötötte, hogy addig egy centet sem kap az örökségből, amíg meg nem írja, s ki nem adatja régóta ígérgetett új verseskötetét. A férfi igyekszik (fogjuk rá), hisz a hasonló filmekben ilyenkor kezdődne ugye az úgynevezett jellemfejlődés, azt meg ugye nem könnyű utolérni, ha valaki annyi lassítót nyom magába, mint Moondog.

Aha, hát jó, csak az a baj, hogy a stoner filmek legnagyobb része is erről szól, csak ott mindig van valami – ha sztori nem is feltétlenül kell a mutatványhoz –, nevezzük filmkészítői érdeklődésnek, ami elintézi, hogy ne csak a „magasról teszünk mindenre, mi csak császárkodunk” legyen a jelmondat, hanem legyen ott még valami, bármi, akármi, ami miatt érdemes végigülni azt, ahogy valaki pipától pipáig, nemiszervtől nemiszervig támolyog csatakos hajjal, közben pedig bambán vigyorogva motyog valamit az orra alatt. És mindeközben, lassan, biztosan, csak az agyára megy a nézőnek. Mert igazából nem megy ő sehova, így mi is csak egy helyben toporgunk.

A Túltolvában nem történik más, csak ez a sehova nem tartás. Hangulatfestés, de csakis ez, s úgy, hogy fröccsen, fröccsen ránk a festék: Korine fröcsköli ránk röhögve főszereplője társaságában, s ők bizonyosan jól érezték magukat közben (és persze előbbi állandó szinkronhangja, Nagy Ervin is, de ő aztán tényleg nem tehet semmiről). Jók a zenék, felszabadult a társaság (Snoop Dogg, Jonah Hill, Zac Efron és Martin Lawrence is bizakodva asszisztálnak McConaughey one man show-jához), csodálatos a környezet.

Hajók, nők, az élet egy nagy nyaralás, bébi! – persze csak ha úgy állsz hozzá. S így bizony nem csak élni, de filmet készíteni is irtózatosan menő, üzeni nekünk Harmony Korine, amit készséggel el is lehet hinni, csak arról nem szólnak Moondog – egyébként tök béna – költeményei, hogy mi lesz azzal, aki nem egy hajón ül bekábszizva, hanem valamiféle filmet szeretne nézni kikapcsolódás gyanánt.

Ő is nyilván le van tojva.

4
  • McConaughey nagyon érti az ilyen figurákat
  • Csak már nem érdekesek ezek a figurák
  • Legalábbis, így, biztosan nem

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon