A Munkaügyek búcsúzik, Tóth János beköszön.

Mucsi Zoltánt mindenben imádjuk, a köztévén futó Munkaügyek – IrReality Show-t is miatta néztük, már amennyire néztük. A Munkaügyek azonban véget ér, ezzel Tóth János is elveszti állását a munkaügyi hivatalban. Nagyjából innen indul a Tóth János című sorozat sztorija: nem elég, hogy munkanélkülivé válik, magánéleti problémák is gyötrik. Anyja összeköltözik húsz évvel fiatalabb szeretőjével, Tóth János pedig vidéki unokaöccsével, persze kényszerből.

Szegény János tehát új életet kezd, ennek nehézségével, konfliktusaival, szituációval foglalkozik majd az 52 rész a Munkaügyektől megszokott komolysággal. A szereposztás érdekessége, hogy az 59 éves Mucsi anyját a 64 éves Csoma Judit alakítja, örömteli még Szabó Simon feltűnése, a további szerepekben Kőszegi Ákost, Csémy Balázst, Bozó Andreát és Rujder Vivient láthatjuk.

Premier március 9-én, csütörtökön este fél kilenckor a Duna tévén.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

Nagyon buta a telefonja, ezért a 112-től kérdezte meg, aznap is van-e lecsófesztivál

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve