Martin Luther King lánya ma bátran kiállt egy üdítőitalokat gyártó cég reklámjával szemben a Twitteren. És te mit csináltál?
Pedig szegény Pepsi most aztán beleadott apait-anyait, hogy megfeleljenek a politikai korrektség által támasztott összes elvárásnak: az új reklámjukban együtt vonul az ázsiai hegedűművész, a hidzsabos fotós lány, afroamerikai és latinó fiatalok egy nagy, színes, vallásilag és etnikailag megfelelően heterogén forgatagban, az üzenet pedig nagyjából az, hogy
a kumbaya és egy cukros üdítő erejével bármilyen vallási, politikai és társadalmi probléma megoldható.
Szép gondolat? Az. Egyszerű? Mint a vasvilla.
Csak hát az a baj, hogy köszönőviszonyban sem áll a valósággal, az USA-ban ugyanis a rohamrendőröknek egy percig sem okoz problémát paprikasprayvel lefújni a békésen üldögélő egyetemistákat, lelövöldözni a gyanúsan néző afroamerikaiakat, gumibotozni, szemet kilőni, ha pedig feléjük nyújtanál egy Pepsit, jó eséllyel gyomron lőnének fegyvernek látszó tárgy használatáért.
Mivel ez arrafelé egy eléggé aktuális probléma, a média azonnal ráugrott a témára, hogy a csúnya Pepsi elbagatellizálja a rendőri erőszakot, amiből végül akkora shitstorm kerekedett, hogy a gyártó egy nap után kénytelen volt visszavonni a reklámot.
Győzelem, a politikai korrektség álruhájába bújt agent provocateur már szedi is a lábát, elmúlt a veszély.
Csak éppen az a helyzet, hogy a Pepsi egyáltalán nem bagatellizálta el a problémát, sőt, meglehetősen érzékletesen nyúlt a témához.
Próbáljunk meg egy pillanatra elgondolkozni azon, milyen hatást váltana ki ugyanez a reklám egy olyan világban, ahol a rendőrök cuki plüssmacik, és a rendőri brutalitás nem létező fogalom. Elmondom:
semmilyet.
Mivel nem lenne semmi értelme. Egy olyan reklámnak, amiben a tüntető fiatalok a szeretet, az elfogadás (na meg a Pepsi) erejével megpuhítják a velük szemben álló hatalmat (vagyis az azt megtestesítő rendőröket), kizárólag abban a kontextusban van értelme, amiben mindenki tisztában van vele, hogy a valóságban ezek a fiatalok nem egy mosolyt kapnának a rohamrendőrtől, hanem gumibotot az arcukba.
Van egy álmom. Egy olyan világ, ahol a rendőr nem csűri izomból torkon Kendall Jennert, ha odatolja a pofáját a rendőrsorfalhoz, hanem inkább mosolyogva elfogadja a Pepsit.
Nagyjából ennyi volna a reklám kőegyszerű, cukormázas üzenete, és bár Martin Luther King ezt annak idején kétségkívül cizelláltabban fogalmazta meg, a központi gondolat a békés egymás mellett élés vágyott állapotáról tulajdonképpen nem sokban tér el.
Hogy ez az egyszerű üzenet mennyire nem ment át egyeseknél, arra jó példa, hogy a botrány legtöbbet idézett megnyilvánulása Martin Luther King lányának a Twitter-üzenete, aki gúnyolódva megjegyezte, hogy kár, hogy az apja nem tudta, mekkora ereje van a Pepsinek.
Be A King on Twitter
If only Daddy would have known about the power of #Pepsi.
Martin Luther King amúgy az egyenlőségért, az afroamerikaiak jogaiért, és tágabb értelemben az egyetemes emberi jogokért állt ki. Nem Twitteren, hanem IRL. Egy olyan korban, amikor tényleg nem volt következménye, ha a rendőr nyakon vágott a gumibottal. A lánya egy cukros üdítőket forgalmazó gyártó reklámja ellen. Ha már bagatellizálásnál tartunk.
Az igazi probléma viszont nem az, hogy Martin Luther King lánya a 15 perc hírnévért hatásvadász hülyeségeket posztolgat Twitteren, hanem hogy az ilyen "felháborítónak" kikiáltott ügyek tökéletesen alkalmasak arra, hogy az egekig emeljék az emberek ingerküszöbét.
Ismerős a fiú története, aki farkast kiáltott? Amikor az egyszeri médiafogyasztó meghallja, hogy ajjdemekkora botrány lett a Pepsi reklámjából, szépen rákattint a videóra, aztán a végén csak annyit mond, hogy "meh". Mi ebben a felháborító? Amikor legközelebb ilyet hall, talán már rá se kattint. Aztán inkább átkapcsol a Barátok Köztre.
Aztán majd lehet izgulni, hogy amikor épp bezáratják a CEU-t, akkor ez az üzenet átmegy-e még az emberek Pepsi-botrányoktól edzett rostáján, vagy egy vállrándítás kíséretében inkább belájkolják a következő cicás videót a Facebookon.