Michael O’Leary nem az a típus, aki türelmesen vár a sorára, akár a reptérről, akár a dublini dugókról van szó. Amikor a fapados repülés királya megelégelte az araszolást a vidéki otthona és az irodája között, olyat lépett, ami egyszerre volt vérlázítóan pofátlan és zseniálisan hatékony. Régóta kering a városi legenda, hogy saját taxitársaságot alapított, hogy elkerülje a dugókat – mutatjuk, mi az igazság belőle.
Ha van valami, amit Michael O’Leary, a Ryanair hírhedten szókimondó vezére mindennél jobban gyűlöl, az a pazarlás. Legyen szó a felesleges extrákról a repülőgépeken, vagy az elvesztegetett percekről a forgalmi dugókban, az ír milliárdos számára az idő szó szerint pénz. A kétezres évek elején O’Leary komoly problémával találta szemben magát: Dublin és környékének közlekedése finoman szólva is kaotikus volt, ő pedig naponta ingázott Mullingar melletti birtoka és a dublini repülőtér között. Míg az emberek a dugóban araszoló kocsisorban várakoznak, O’Leary rájött, hogy létezik egy gyorsítósáv, amit csak kevesen használhatnak: a buszsáv.
Az egyszemélyes taxitársaság
Írországban a szabályok akkoriban – és részben ma is – lehetővé tették, hogy a taxik használják a buszsávokat. O’Leary nem sokat teketóriázott: ahelyett, hogy lobbizott volna a forgalom gördülékenyebbé tétele érdekében, egyszerűen alapított egy saját, egyszemélyes taxitársaságot. Vett egy sötét színű Mercedest, felszereltette rá a kötelező sárga taxijelzést, és kiváltotta a szükséges engedélyeket. A cégnek egyetlen autója, egyetlen hivatásos sofőrje, és lényegében egyetlen utasa volt, maga a Ryanair vezére.
Jogilag kikezdhetetlen volt
O’Leary ügyeskedése hatalmas port kavart Írországban. A politikusok és az utca embere egyaránt felháborodott a rendszer nyilvánvaló kijátszásán, de a Ryanair vezére, ahogy tőle megszokhattuk, csak mosolygott a kritikákon. Jogilag ugyanis minden rendben volt: az autó regisztrált taxi volt, a sofőr rendelkezett a papírokkal, a buszsáv használata így teljesen legális volt. Amikor az újságírók kérdőre vonták, O’Leary azzal vágott vissza, hogy
ő csupán egy vállalkozó, aki felismerte a piaci rést, és bárki más is megteheti ugyanezt, ha van rá pár ezer eurója és egy felesleges Mercedese.
Bár a trükk évekig kiválóan működött, és O’Leary büszkén hirdette, hogy naponta akár egy-két órát is megspórol a buszsávnak köszönhetően, az ír hatóságok végül megelégelték a szabályok nyilvános kijátszását. Szigorították a szabályozást, és kimondták, hogy a taxiknak aktív szolgáltatást kell nyújtaniuk a közösség számára, nem lehetnek privát célra fenntartott autók. O’Leary végül 2005-ben kénytelen volt feladni a rendszámot, a történet azonban bevonult a modern üzleti folklórba, bizonyítva, hogy Michael O’Leary számára nincs az a szabály, amit ne próbálna meg a saját előnyére fordítani.
(Fotók: Getty Images, Wikimedia Commons)
Ez is érdekelhet:
Elon Musk tényleg felvásárolná a Ryanairt, vagy mi ez már megint?
Két olyan gigantikus egó feszült egymásnak, akik közül egyet is nehéz elviselni.
