Vasárnap hirdették ki élő egyenesben, hogy a Mrs. Sri Lanka szépségversenyt Pushpika De Silva nyerte. Azt hinnéd, az ilyesmi pont hogy véget vet a hisztinek, de ezúttal épp az ellenkezője történt.

Miután ugyanis a koronát nagy nehezen felhelyezték Pushpika fejére, magához ragadta a mikrofont a 2019-es győztes, Caroline Jurie és kijelentette, hogy

a szabályok értelmében a győztesnek férjezettnek kell lennie, mivel pedig De Silva elvált, megfosztja őt a koronájától és a második helyezettnek adja azt.

Mindezt láthatóan elfelejtette leegyeztetni a szervezőkkel, így a színpadon teljes volt az értetlenség. A helyzetet súlyosbította, hogy a koronát gyakorlatilag le kellett bírkóznia a megszeppent győztes fejéről, aki kisebb sokkot kapott a történtek okán.

Az affér után Pushpika kénytelen volt meglátogatni egy közeli kórházat, mert állítólag fejsérüléseket szenvedett a korona lehámozása során. A legszebb az egészben, hogy a csúnyán félrement show után a szervezőknek vissza kell adniuk a címet, ugyanis De Silva valójában nem elvált, csak a férjétől külön él, gyermekét egyedül neveli, így nem sértette meg a versenyszabályzat egyetlen pontját sem.

A versenysorozat igazgatója, Chandimal Jayasinghe elmondta, hogy rendkívül csalódott, és szerinte szégyenletes az, ahogyan Caroline Jurie viselkedett a színpadon.

(via)

Ez is érdekelhet:

Egy ember is bekerült a Sports Illustrated fürdőruhamodell-versenyének döntősei közé

Bocsánat a hülye címért, de azt mégsem írhatjuk, hogy férfi, mert nem illik.

Tömegesen mennének át női börtönökbe magukat nőnek valló férfi elítéltek Kaliforniában

Egy jogszabálynak köszönhetően kérvényezhetővé vált az áthelyezés nemi identitás alapján.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés