A Napromieniowani nevű lengyel csapat bejárta az atomkatasztrófa után evakuált szellemvárost, felkapcsolták a még működő lámpákat, az elkészült képek pedig azonnal libabőrt húznak a tarkódra.

A csernobili atomerőműben 1986. április 26-án bekövetkezett robbanás után az erőmű kiszolgálására épült város, Pripjaty 50 ezer lakosát kellett evakuálni. Az itt élő családok értékeiket hátrahagyva menekültek el életveszélyessé vált otthonaikból. Az iskolával, uszodával és vidámparkkal rendelkező várost mára visszavette a természet. A területet az ukrán hadsereg védi, azonban engedéllyel bárki bemehet, persze kizárólag a vonatkozó rendszabályok betartása mellett.

Nem csak az engedéllyel rendelkező látogatók járkálnak azonban a 15 emeletes, üresen tátongó panelházak között, hiszen néha illegális behatolók is megjelennek Pripjatyban. A lengyel csapat is az utóbbiak táborát erősíti, mégsem tudunk haragudni rájuk, hiszen ezeket a lehengerlően hátborzongató képeket is nekik köszönhetjük.

Működő elektromos hálózat híján a srácok egy generátorra kötötték rá a szellemváros fényforrásait, majd szorgalmasan kattintgattak. Íme az eredmény.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kvíz: felismered Magyarország leendő minisztereit?

Soroljuk a 21. század tíz legjobb pszichothrillerét

A titokzatos napfogyatkozás, amely az embert és az egész bolygót az őrületbe kergeti – Saros-teszt

A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni