Nehezebb kitalálni, mi nincs a Jófogáson, mint azt, mi van. Nem létező dolgokból viszont nehezebb cikket készíteni, ezért abból válogattunk, ami van. Színes összeállítás következik.

Aki járt már olyan piacon, amelynek termékválasztéka túlnyúlik a csirkefarhát-karalábé-fonott kosár spektrumon, tudja, milyen izgalmas, érdekes, és persze hasznos is lehet szétnézni a mindenféle új és használt cucc között.

De nincs az a piac, aminél egy komoly online piactér ne lenne nagyobb, ráadásul ott olyan tárgyak, járművek, ingatlanok is vannak, amelyek méretük miatt egy standon nem férnének el, és akkor még a szolgáltatásokat nem is említettük. Mi a Jófogáson néztünk körül, és a megszokottabb tárgyakon túli érdekességeket kerestünk.

Érdekel a történelem, és van a faladon némi szabad hely? Fotó, festmény, plakát? Ugyan már, miért érnéd be a sablonokkal, amikor a magyar vasfüggönyből is felakaszthatsz egy darabot? Szép keretben, eredetiségigazolással simán megér 20 ezer forintot, és bár a hiányzó elemek általában csökkentik az árat, itt kifejezetten örömteli, hogy fegyveres határőröket nem adnak hozzá.

Magyar Vasfüggöny egy darabja sorszámozott dedikált dobozában

Kicsi? Vagy csak szebb korra akarsz emlékezni? Muhammad Ali a hetvenes években eléggé az, ugye? Főleg egy olyan, gigantikus fotón, amely 1976. szeptember 28-án készült, és Ken Norton is látható rajta, az előtt a meccs előtt, amikor Norton eltörte Ali állkapcsát. Itt még nincs vér, a két legenda aláírása viszont igen. Ennek megfelelő az árazás is, persze az eredetiségigazolás jár a képhez.

Muhammad Ali és Kon Norton által dedikált, bekeretezett fotó

Megvennéd, csak nincs ekkora fal. Vagy van, csak a főbérlőd még egy szöget se enged beleverni. Akkor tényleg lépni kell. Ízlések és pofonok, de nekünk például ez a Tolna megyei kastély eléggé bejött. Kicsit megijedtünk a leírást olvasva, hogy csak egy 222 négyzetméteres pincéje van, ám megnyugodtunk, amikor láttuk, nyílik belőle egy 132 négyzetméteres borospince is. Úgy már oké.

Exkluzív 650 m2-es kastély eladó

Még csak kastélykert sem kell hozzá, hogy megérezd, egy háziállat boldogabbá tenné az életed. Valamilyen nemes, jó családból származó, természetesen oltott, féregtelenített, mikrocsipes házikedvencet szeretnél, akit már ránézésre is dögönyözni akarsz? Nagyon megértünk, és találtunk is neked egyet!

Gyönyörű kiállású alpaka mén eladó

Jó-jó, de mi van, ha kimegy a kertből? Hát baj. Rendes kapura van szükség. A rendes persze nem kell, hogy az antikolt, kovácsoltvas-szerűt jelentse olcsó, cserében rövid életű kapunyitó elektronikával. Vannak gyönyörű hagyományok, miért ne idéznéd meg az egyiket rögtön a telekhatáron? A szállítás kicsit nagyobb szervezést igényel, mint elkérni a haverod kombi Astráját, de hidd el, megéri!

Székelykapu Erdélyből.

Igen, a kaput fel is kell állítani, de számtalan egyéb, bármikor bekövetkező helyzetet el tudunk még képzelni, amikor jól jön egy rendes daru. A toronydaru kifejezés talán túlzás erre a szép, fakó sárga szerkezetre, de tornyocskadarunak elsőrangú, és ha jó adottságú a telked, közvetlen a közértből, a szomszéd kertjén átemelve szállíthatod haza a raklap sört. Vigyázz, beltéri használata nem javasolt!

Libher 21K Toronydaru

Bunkert építenél inkább? Félsz a világvégétől? Ha nem tudunk azzal meggyőzni, hogy hányszor megjósolták már, erre mégis itt vagyunk, akkor tényleg jobb, ha beszerzel néhány fontos eszközt – ki tudja, talán tényleg neked lesz igazad. A sugárzásmérő alap, mi a Pripjaty márkájú darabot vennénk, ott sajnos tényleg volt lehetőség tesztelni.

Radioaktív sugárzásmérő Pripyat Rks 20.03

Nem hiányozhat egy ilyen összeállításból a jármű, tudjuk mi is. A háztáji szó varázsa, a GAZ–67-esre némileg emlékeztető orr-része, és a duplakuplungos váltónál is menőbbnek hangzó két Żuk-váltója miatt ezt a Moszkvics-blokkos csettegőt néztük ki. Nem tökéletes – írja az eladója, de hát mi tökéletes ebben az életben?

Háztáji épített csettegő moszkvics motorral

Vagy simán csak vennél valamit Krisztinának?

Soltész Rezső - Valahol már találkoztunk. dedikált bakelit LP 1983

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Jófogás.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában