Egy szekrénnyi ruhával is lazán megbirkózik, de nem ez az egyetlen hasonlóság a Rise hétvégi táskája és egy házi polcrendszer között. A tervezők ugyanis hathatós segítséggel pakolták tele a táskát, amely így még egy kevéssé rendszerető jellemet is képes jó útra téríteni. Aki viszont allergiás arra, ha a bepakolt, összehajtogatott ruhák az utazás végén egyetlen közös halmazban vigyorognak rá, annak egyenesen nélkülözhetetlen a cucc, amiből harmonikaszerűen előhúzható egy komplett polcrendszer. Ennek segítségével pedig külön, elzárt helyre pakolhatod a zoknikat, a pólókat, a pulóvereket, sőt a piszkos, illetve tiszta ruhákat is könnyedén elszeparálhatod egymástól, hogy aztán a megérkezésnél már ne kelljen foglalkoznod a szortírozással. Végszükség, és egy hirtelen fellépő lazulási roham esetén pedig akár a kipakolást is elhalaszthatod, hiszen a bővíthető polcokon pihegő ruhák nem egymás hegyén-hátán sorakoznak, azaz nem kell tartanod a gyűrődésektől.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon