A bajnokságot könnyedén behúzta a Barca, azonban a szezon végét kegyetlenül elszúrták a katalánok.

A Bajnokok Ligájából háromgólos előnyről estek ki, ami után a kupadöntőben akartak javítani. Ehelyett teljesen megérdemelten kaptak ki 2–1-re – vagyis győzött a Valencia, ne vegyük el az érdemet tőlük.

Sok sérült volt a Barcában, főleg Suárez és Dembélé hiányzott, ám ez még talán nem indokolta volna, hogy minden idők talán leggyávább Barcelona-edzője egy 4–5–1-es, vagy inkább 4–5,5–0,5-es felállást válasszon.

Messi volt az egyetlen igazi támadó a pályán, bár ő sem csatár, sőt egyre visszavontabban játszik, néha már irányítót. Mellette Coutinho és Sergi Roberto támadott. Vagyis nem támadott. És Messi legfőbb segítője sem kezdett.

Kitalálod, melyik csapattárs adta a legtöbb gólpasszt Messinek?

Nem sokat segít, ha azt eláruljuk, hogy nem Suárez az.

A Valencia viszont nagyszerű játékkal két gólt is vágott az első félidőben, el is döntötte a kupa sorsát. Előbb Gameiro szakította ki a hálót.

Majd Rodrigo talált be közelről.

Messi már csak szépíteni tudott (51 góllal zárta a szezont).

Így 2015 után nem a Barcelona nyerte a kupát, pedig a zsinórban öt behúzott Copa csúcs lett volna.

FC Barcelona–Valencia 1–2

De az edző marad:

Messi is állást foglalt Valverdével kapcsolatban

Fontos lehetett a klubnak Messi állásfoglalása, mert az argentin négy év után jelent meg meccs előtti sajtótájékoztatón.

(Fotó: Quality Sport Images/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Hirdetés