Már az MTV-ről is letiltott magyar „edzőlegenda” totál kiborult a Fradi elleni rangadó után: ismét nekiment a játékvezetőnek, a VAR is hulladék, és az FTC-be is beleállt.

Azt azért szögezzük le gyorsan, hogy sok rossz elmondható Bognárról, mert évek óta kontrollálatlanul ámokfut, de a csapata, a Paks jó focit játszik magyar szinten. A csak magyar játékosokból álló együttes rendre látványos és gólgazdag meccseket mutat.

Csak épp a korábbi tettei miatt kissé vállalhatatlan az edzője, aki a Fradi elleni rangadó után ismét bognárgyörgyözött – vagyis elborult aggyal, az őszinteséget túltolva szid mindenkit. Mondhatnánk, hogy a magyar Mourinho, de ezt azért inkább nem mondjuk.

Na de nézzük, mi történt. A Fradi 3-1-re nyert, kiállítottak egy paksi játékost, volt VAR-ozás. Így látta Bognár:

„A saját csapatomat értékelve szerintem jó felfogásban játszottunk. De ma nem kaptunk egyenlő bánásmódot.

Mert VAR ide, VAR oda, csak a Ferencváros javára tévedtek! A lesgól lesgól volt, a büntető az büntető, rendben van. De hogy lehet belenyúlni egy jól működő mérkőzésbe már a 70. percben egy olyan sárga lappal, ami kétes, hogy egyáltalán szabálytalan volt-e, de hogy nem szándékos, az biztos.

Ez a meccs 4–3 lehetett volna valaki javára, ha hagynak minket végig játszani. Csodálkozom, és azért vagyok olyan dühös, mert az első félidőben akár Civicet és a Besicet is ki lehetett volna állítani két sárga lappal, erre odamegy a bíró és a fülem hallatára azt mondja, “ez volt az utolsó”. A Szélpálnak miért nem volt ez az “utolsó”? Ha egyáltalán szabálytalan volt… itt az igazságtalanság!

És összevissza, manipulálva húzgálják a vonalakat a játékosok lábánál, leshatárnak, de nem a láb a leshatár könyörgöm… jó lenne már tanulni az eddigi hibákból!”

Az eddig sem volt titok, hogy nincs jóban a bírókkal, de a Fradi se tetszik neki, mert a BL-kiesés miatt is odaszúrt.

„Ezért gratulálok a csapatomnak, mert nem érdemeltünk volna vereséget! Nem alszom majd nyugodtan, mert nekem nagyon fáj, hogy nem vagyunk egyformán elbírálva a Ferencvárossal, úgy tűnik, egy kis előnyt élveznek még így is, hogy vissza lehet nézegetni a jeleneteket, és nyilván voltak reális és jogos döntések is.

A problémám ott van, hogy nézem mondjuk a Young Boys elleni mérkőzésüket, esnek-kelnek a játékosok, simán kiverik őket. Itthon viszont már nem ezt kapják. Na, itt a gond!”

De ne legyünk igazságtalanok, Bognár azért kiemelte azt is, hogy alapvetően a Fradi jobb csapat.

„Voltak nekünk is szakmai, például helyezkedési hibáink, mint ahogy nyilvánvalóan a Ferencváros egy jó csapat, a miénknél jobb képességű csapat és tettek is azért, hogy nyerjenek. Benne is volt a meccsben, hogy ők nyernek. De szerettem volna, hogy ha végig korrektebb körülmények között játsszuk a mérkőzést. Ez nem volt, de tíz emberrel is volt két nagyon komoly helyzetünk, játszottuk, amit kell.

Hogy lehet olyan bírói tévedés, hogy előbb sárga lapot kap egy játékos műesésért, aztán mégis tizenegyes lesz és a másik fél kapja a lapot? Az milyen hozzáértést feltételez, hogy nem az egyik kapja a sárgát, hanem a másik? Szélpál második sárgája pedig egészen nevetséges volt, a Fradi játékosa szabálytalankodott! Tehát nevetséges az egész. Nevetséges. Hülyét csináltak a bíróból, a VAR hülyét csinált a bíróból!”

Bognárról van egy remek válogatásunk is, hogy értsd, mi a bognárgyörgyözés:

(Forrás: Csakfoci)

És ezt olvastad már?
Lionel Messi megkapta a hetedik Aranylabdáját