A 2018-as világbajnokság után most is mindössze három csoportmeccs jutott a németeknek.

Németország egyetlen pontjával csoportutolsóként futott neki az F-jelű kvartett zárófordulójának, vagyis a Nationalelfnek győznie kellett, ráadásul minél nagyobb arányban (hogy egy esetleges spanyol vereség/japán győzelem esetén ne a rosszabb gólkülönbség miatt essenek el a második helytől).

A németek pedig a 10. percben meg is szerezték a vezetést– Raum beadását Gnabry teljesen zavartalanul fejelhette Navas kapujába (0–1):

A németek a gól után is nyomtak, de csak helyzetekig jutottak. Costa Ricának nagyon ritkán volt egymás után kettőnél több jó passza, de az első félidő végére így is összehoztak néhány helyzetet nagyban köszönhetően a német védők dekoncentráltságának.

A második játékrészben aztán jött a hidegzuhany, legalábbis német szempontból, ugyanis Costa Rica kiegyenlített – Neuer védett, de középre pattant róla a labda, Tejeda pedig néhány méterről a kapuba lőtt (1–1):

Ezzel nagyon neccessé vált Németország helyzete, ugyanis közben a másik meccsen Japán hátrányból fordított Spanyolország ellen, vagyis ekkor a németek csoportutolsók voltak.

Németország pedig a 70. percre komoly bajba került, Costa Rica megfordította a meccset – egy szabadrúgás utáni kavarodás után Vargas talált be Neuer lábai között (2–1):

Gyorsan jött a válasz, a 73. percben kiegyenlítettek a németek – Havertz emelt a kapuba (2–2):

Nem sokkal később visszavette a vezetést Németország – a 85. percben Gnabry beadását Havertz lőtte az ötösről a kapuba (2–3):

Sőt, a 89. percbena Sané tálalt mellkassal a csereként beálló Füllkrug elé, aki közelről a kapuba lőtte a labdát, de csak kisebb várakozás után derült ki, hogy érvényes-e a gól, az volt (2–4):

A meccs eredménye nem változott, ahogy a másik mérkőzésé sem, vagyis Japán megverte Spanyolországot (is), ami azt jelentette, hogy

hiába nyert Németország, a 2018-as vb után most is mindössze három csoportmeccs jutott 2014 világbajnokának.

Foci-vb, E-csoport, 3. forduló

  • Costa Rica–Németország 2–4 (0–1)
  • Gól: Tejeda (58.), Vargas (70); illetve Gnabry (10.), Havertz (73., 85.), Füllkrug (89.)

(Fotó: Getty Images)

Ez is ma történt a világbajnokságon:

32 méterről lőtt góllal és a vb legszebb gólpasszával csoportelsőként jutott tovább Marokkó

Marokkó veretlenül, az előző vb ezüst- és bronzérmesét megelőzve végzett a csoport élén, teljesen megérdemelten.

Vége az aranygenerációnak, a vb-bronzérmes Belgium nem jutott tovább

Az előző világbajnokság bronzérmese nem jutott tovább, igaz a botrányok miatt ez nem akkora meglepetés már.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rangsorba állítottuk 2024 tíz legjobb futballistáját

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

További cikkeink a témában