Már kilenc forduló óta veretlen a Liverpool, és mivel ebből hét győzelem volt, más csapatok pedig botlottak, az élre állt.

Klopp munkája elég hamar látszott a csapaton, első évben egy El-döntő jött össze, most meg úgy tűnik, komolyan számolni kell velük a bajnoki címért harcolók között. És jegyezzük meg, nemcsak a három pontok jönnek, hanem minden egyéb igényt kielégítenek a vörösök, ugyanis rugdossák a gólokat is, és a letámadós, sokat futós játék látványos is.

A Watford ezt közelről nézhette, merthogy hatot kapott, és gyakorlatilag fél óra játék után el is döntötte a meccset a Pool: Mané fejese után három perccel Coutinho rúgott gól 17-ről, így Emre Can fejese már csak arra volt jó igazán, hogy jóízűen sörözzenek a drukkerek a szünetben.

De nem állt le Klopp csapata, a második félidőben Mané, Firmino és Wijnaldum újabb gólokkal örvendeztette meg az Anfiel Road népét.

Premier League 11. forduló

Liverpool–Watford 6–1
Gól: Mané 27., 60., Coutinho 30., Can 43., Firmino 57., Wijnaldum 91., ill. Janmaat 75.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nemzeti hős lett a bosnyák srácból, aki a sorsdöntő vb-selejtezőn ellopta az olaszok kapusának puskáját

7 labdazsonglőr futballista az ezredforduló környékéről, aki hiányzik a mai futballból

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
14% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
26% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés