Megírtuk mi is, hogy a brazilok Nigéria elleni felkészülési meccsén ismét megsérült Neymar.

Azóta már megvizsgálták a brazil támadót, és kiderült, hogy Neymarnak négy hetet kell kihagynia, a bal combjával vannak gondok.

Ami persze nem olyan sok, de mégiscsak egy sérülésről van szó, ami soha nem jön jókor. Ráadásul Neymarról beszélünk, a brazil az elmúlt években borzasztóan sokat volt sérült, gyakorlatilag a PSG-be való igazolása óta kis túlzással folyamatosan egészségügyi problémái vannak.

Nyáron szintén a válogatottban sérült meg, majd a visszatérése pazarul sikerült, öt meccsen négy gólt rúgott, ebből három győztes találat volt. A PSG ezalatt a négy hét alatt többek között kétszer játszik majd a Brugge ellen a Bajnokok Ligájában, a bajnokságban pedig a Marseille elleni rangadó jön október végén.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

40 évesen lett a Bajnokok Ligája legjobbja

A Real Madridnak és a Barcelonának is 3 százaléknál kevesebb esélye van arra, hogy megnyerje a BL-t

Innen nézve még lenyűgözőbb az argentin világbajnok Barcelonának lőtt csodagólja

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés