A fociban gyakran nüanszokon múlik a siker és a bukás. Tudják ezt a IX. kerületben is. Hol csúszott meg a Fradi?
Az sosem volt kétséges, hogy a sors kegyetlen tud lenni, és az is tény, hogy a sport, a foci néha ijesztően igazságtalan. A dráma 2011-ben a Ferencvárost is elérte, ám akkor és ott, Norvégiában még nem sejtettük, hogy a történet vége totális csőd lesz, gallyra ment idénnyel, edzőváltással és talán egy ígéretesen induló karrier kettétörésével. És mindez egy rossz kifutás miatt…
A Fradi hosszú évek óta tartó kalamajkája 2011 tavaszán véget érni látszott, az egy évvel korábban a csapat élére vezényelt kaposvári Prukner László egy közepesen harmatos keretből - gyakorlatilag tökéletesen élvezhetetlen játékkal - dobogós gárdát kreált. A Tanár urat nagy becsben is tartották az Üllői úton, nem gyakori ugyanis, hogy plusz hetes gólaránnyal nemzetközi vizekre evezhet egy csapat. Az Európa-liga-kvalifikáció még inkább arra sarkallta a vezetőséget, hogy megerősítse a minőségben és mennyiségben is soványka keretet, pláne, hogy a két legértékesebb spíler, a bajnokságban tizenhat gólig jutó máltai Andre Schembri és az egykori cseh válogatott Marek Heinz elhagyni készült a klubot. Meglepően gyorsan és hatékonyan dolgoztak a menedzserek és a szakmai vezetés, június végére több használhatónak tűnő új arc jelent meg az Albert-stadionban, persze vesztegetni való idő nemigen volt, hiszen a hónap utolsó napján már jelenésük volt a kisebbik európai kupában.
Az örmény Ulisses ellen öt új igazolással a soraiban, helyenként egészen kiváló játékkal sima 3-0-s sikert aratott hazai környezetben a Ferencváros. Hogy a továbbjutás gyakorlatilag zsebbe került nagyban köszönhető a büntetőt is védő szlovén kapusnak, Marko Ranilovicnak, történetünk egyik főhősének. A csapat lendületből Jerevánban is győzött, magabiztos 5-0-val továbblépett és készülhetett a szintén nem világverő norvég Aalesund elleni párharcra.
Egy hét múlva már a narancssárga-kék mezben pompázó vikingek izzadtak a kegyetlenül forró budapesti éjszakában, nyolcezer őrjöngő Fradista hangorkánja kíséretében. A zöld-fehérek 0–1-ről fordítva harmadik El-összecsapásukat is behúzták és a minimális egygólos előny ellenére - a teljesítményt látva - akkor nem tűnt kétségesnek, hogy a következő körben is ott figyel majd a Ferencváros neve. A zöldvérű hívők már az Elfsborg eredményeit, felállását vizsgálták és szervezték az újabb északi utat. Ide nekünk a svéd koronát is!
A helyszínen láttam mind a két hazai kupamérkőzést és magam is meglepődve tapasztaltam, hogy a rövid felkészülés és a sok újonnan érkező ellenére milyen remek teljesítményre képes a kilencedik kerületi gárda. Prukner formába hozása és a kiválasztás sikeres volt. A frissen összeállt Otten-Grúz belső védőpáros magabiztosan és sallangmentesen takarított, a jobb oldalon Fülöp és Jovanovics rendre az ellenfél védelme mögé tudott kerülni, nem beszélve a másik oldalon játszó Junior, Andrezinho, Abdi trióról, akik mind az örményekből, mind pedig a norvégokból bolondot csináltak.
Működött a rendszer, a 4–4–2-ben középen Józsi okosan osztogatott, a kölcsönbe érkező center, Oláh ugyan kondicionális lemaradás miatt mélyen tudása alatt botorkált, de a kapu elé vérbeli gólvágóként időben odaért és négy Európa-liga-találkozón három gólt jegyzett. Igen, négyen, holott legalább hatra számítottunk…
A siker, a győzelem a legerősebb kohéziós erő, akármilyen szórakoztató favágós-evezős ’tímbildingnél’ eredményesebb. A Fradi három győzelemmel startolt, három nemzetközi mérkőzésen! Ezzel az önbizalommal futott ki Alesundban a zöld műfűre Prukner együttese. Oláh góljával a vezetést is megszerezte az FTC, ekkor ember nem volt, aki nem hitt a magyar továbbjutásban, hiszen az nyilvánvaló volt már az odavágón, hogy melyik a jobbik brigád. Aztán a 87. percben egyetlen pillanat alatt minden romba dőlt. Egy ártalmatlannak tűnő beadásra az addig kiválóan teljesítő Ranilovic rossz ütemben és határozatlanul mozdult ki, Grúzzal, aki ugye a portásra várt, nem értették meg egymást, így a továbbszálló labda épp egy norvég elé került, aki kegyetlenül bevágta a hazaiak második gólját – negyed órával korábban tizenegyesből egyenlített az AFK. Három percre volt a továbbjutástól a Fradi, három perc alatt fel kellett készülni lelkileg a hosszabbításra.
A szlovén kapus szerencsétlen, hibás döntése sokba került, mivel a ráadás utolsó előtti percében megszületett a harmadik norvég találat is, ekkor már mentálisan és fizikailag is egy kilúgozott Fradi lézengett a pályán. Ha marad a helyén, vagy ha a ’labdát is, babát is’ elvet követve szétcsap mindenkit, akkor… De nincs ha.
Persze belemehetnénk abba is, hogy vajon a mester 1–0-s vezetésnél miért hozott be támadó helyett védőt, vagy hogy Junior egy kifelé cselező hazai támadót, ártalmatlan szituációban miért akasztott a tizenhatos csücskénél, azonban mégiscsak ez volt a nagybetűs kulcsjelenet.
Érdekes egyébiránt, hogy a Color Line Stadionban történteknek négy nappal korábban már volt egy előszele: Kaposvárott már az ötödik minutumban egy beadást Marko fiú nemes egyszerűséggel bepaskolt a kapuba. Ott szállt el az önbizalmának egy szelete.
Kiesett tehát a Ferencváros. Ez minden kétséget kizáróan hatalmas csalódás volt, ám ettől még egy normális világban nem kellene sokkot kapni, nem feltétlenül logikus, hogy a következő négy összecsapásán (Pruknerrel) egy gólt lőve egy pontot szerezzen a társaság. Márpedig ez történt.
A kiesés nem csupán a pocsék sorozatot hozta magával, hanem a csapategység felbomlását is. A brazil szekció egy része a nemzetközi mezőnyben kívánta felhívni magára a figyelmet, hogy olajra léphessen egy jobb élet reményében. Konkrétan Andrezinhóról van szó. A mélynövésű urat innentől kezdve nehéz volt rávenni az érdemi munkára, ami persze Pruknernek nem volt újdonság, hiszen már a tavasszal is akadtak gondok az irányítóval.
"Jól játszottunk a felkészülési időszakban, majd meccseket nyertünk az Európa-ligában. Sajnos most már ki kell mondani, hogy ezután volt olyan játékos, aki a saját érdekeit előtérbe helyezte, hogy eladja magát, a csapat pedig ennek lett az áldozata" – nyilatkozta később a szakmai vezető.
Mivel a brazil egyik országos cimborája az a Liban Abdi volt, aki amúgy is profi munkakerülő hírében állt, gyorsan meg is alakult a gerillacsoport. A szomáliai-norvég támadót kivételes képességgel áldott meg a sors, ám fejben, mentálisan gyengécske szegény. Oláhval összetűzésbe került, kisebb ökölcsatába keveredett csapattársával, ki is tették a szűrét keretből, a másik ellenálló, a szerződését nem hosszabbító, demotivált brazillal együtt. A keret két legügyesebb, legtehetségesebb játékosa, valamint a minimálisan elvárható csapategység nélkül, elég komoly morális válságban kellett volna meccseket nyerni, pontokat szerezni. Nem sikerült, Prukner László képtelen volt átlendíteni együttesét ezen a holtponton, egyszerűen nem derengett a fény az alagút végén, így augusztus 16-án, érezhető szurkolói és felsőbb vezetői nyomásra tizennégy hónapos fővárosi munka után beadta lemondását.
A sikeres szakember, aki az összetákolt, rozoga szekeret bronzérmes helyre tolta be tavasszal, akit a fanatikusok a vállukra emelve ünnepeltek a nemzetközi sikerek után, szűk egy hónap alatt bukott edző lett és a vészkijáraton kellett angolosan (sic!) távoznia. Az egyik kedvence, az El-kudarc bűnbakja azóta átadólistára került, a csapat pedig jelenleg a kiesés ellen küzd.
Pedig, ha egy ütemmel hamarabb ér a beadásra Marko Ranilovic…
