Csúnyán szétszedte tegnap este a BL-ben a Tottenham a címvédőt, a Real csak szépíteni tudott. A bajnokság is kezd elúszni, CR-nek viszont van rá magyarázata.

A portugál ugyanis azt gondolja, a fiatalítás nem tett jót, elmentek fontos játékosok, ami miatt most hullámzóbban teljesítenek.

„Az érkező játékosokban komoly potenciál van, de Pepével, Álvaro Moratával és Jamesszel azért erősebb volt a csapat. Most csak fiatalabb. Dani Carvajal és Gareth Bale is hiányzott ma. A csapat nem lett rosszabb, csak kevesebb a tapasztalata, ami nagyon fontos.”

Egyrészt az ellentmondást nem tudjuk nem észrevenni – erősebb volt a csapat -><- a csapat nem lett rosszabb –, másrészt: hogy kik miatt volt erősebb? Morata és James szinte végig csere volt, a kolumbiai perceket kapott (22 bajnokin játszott csak az előző szezonban, akkor átlagban 53 percet), akkor sem ment neki, Morata elengedése valóban óriási hiba volt, de azért azt ne feledjük, hogy Zidane nem bízott benne, Benzema volt az első számú opció (26 meccs, átlagban 51 perc). Pepe meg, na ne. Azért nem egy favágó bekken múlik az eredményesség, pláne, hogy Ramos és Varane jobb focista (és összesen 13 bajnokin játszott).

A saját teljesítménye és bajnoki góltalansága miatt cseppet sem aggódik, legalábbis ezt mondja, nekünk azért vannak kétségeink.

„Halálosan nyugodt vagyok, nincs semmi problémám. A jó teljesítmény maguknak semmit nem számít, csak a gólok érdeklik önöket. Én nem fogok a statisztikáimról meg a góljaimról beszélni. Akit érdekel, üsse be a Google-be, hogy ’Cristiano Ronaldo góljai’, és ott mindent megtalálhat. A statisztikák engem nem érdekelnek.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

A Fradi fordított, ott van az Európa-liga legjobb 16 csapata között

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés