Várható volt, hogy valahol csendben, a mélyben forronganak az indulatok Ronaldo lelépése miatt. És most kezdenek felbugyogni.

Cristiano Ronaldo a Real Madrid történetének egyik, ha nem a legjobb játékosa volt, így aztán igencsak drámai volt a bejelentése, hogy elhagyja a klubot és a Juventushoz igazol. Azóta több verzió is napvilágot látott, miért ment el, mondjuk már évek óta minden nyáron ezzel fenyegetőzött, de aztán mindig megkapta a fizetésemelést. Most nem, így új kihívásra vágyott. A Real meg most még ki tudott szedni belőle jó pénzt.

Pérez elnök szerint CR menni akart, de az nem volt benne a pakliban, hogy utána olyan szerencsétlen nyilatkozatokat adjon, hogy "az olasz csapatnál végre családias hangulatba került."

Több se kellett Sergio Ramosnak, a Szuperkupa-meccs előtt üzent is neki.

„Mi itt mindig családként tekintettünk egymásra, szóval nem tudom, miről beszélt. Épp emiatt az összetartás miatt vagyunk ennyire sikeresek, és ennek ő is a részese volt, csak már nélküle folytatjuk. Természetesen fájdalmas elveszíteni egy olyan kaliberű játékost, mint Cristiano Ronaldo, de a Real Madrid a továbbiakban is sikeres lesz. Az emberek jönnek-mennek, de a Real Madrid mindig nyer. Senki sem nagyobb a klubnál, bármi is történjék, a Real Madrid megmarad. Az ő döntése volt, hogy elmegy. Az ajtó mindig nyitva áll azok számára, akik itt akarnak játszani.”

Lehet, hogy sikeres lesz és mindig nyer, de még nem most, az Atlético ugyanis legyőzte őket Tallinnban.

Az Atlético behúzta a madridi derbit és megnyerte az európai Szuperkupát

A Szuperkupa történetének leggyorsabb gólja, majd hosszabbítás kellett a Real-veréshez.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Történelmi mélyponton a Man. United, de Ten Hag szerint továbbra is ő a megfelelő menedzser

Törött állkapoccsal végezte a focista, aki belekötött egy bokszolóba

Előbb padlózott a japán Szörny, majd merevre KO-zta ellenfelét

További cikkeink a témában