A Barcelona edzője szerint egy kompetitív ligába igazol Cristiano Ronaldo, ahol nem lesz könnyű dolga.

Cristiano Ronaldo az Al-Naszr csapatába igazolt, sokak szerint egy könnyű bajnokságba, egy olyan ligába, amely nem méltó hozzá és a karrierjéhez. A Barcelona jelenlegi edzője, Xavi azonban nem ért egyet azzal, hogy a szaúdi bajnokság könnyű lenne:

„Cristiano megtapasztalja, hogy a szaúdi egy kompetitív liga. Minden csapatban nyolc külföldi lehet, olyan csapatok vannak a bajnokságban, amelyek magas színvonalat képviselnek. Jó csapatok vannak a bajnokságban, versenyképes liga, nem lesz könnyű Ronaldo számára, de ő egy született versenyző, biztosan jól fog teljesíteni”

– mondta az a Xavi, akinek azért van rálátása a szaúdi futballra, hiszen előbb négy szezonon át a szomszédban, Katarban futballozott, majd az edzői karrierjét is ott kezdte meg.

Ez is érdekelhet:

Cristiano Ronaldo kellemetlen bakival mutatkozott be új klubjában

Ronaldo minimálisan összekeveredett a földrajzzal.

Ronaldo: Rengeteg ajánlatom volt

„Az emberek sok mindent mondanak, de semmit sem tudnak a futballról, nincs vége a karrieremnek.”

Cristiano Ronaldo Szaúd-Arábiába igazolt

Ronaldóé a valaha volt legnagyobb fizetés a futballban.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Elképesztő góllal indult a futballhétvége

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés