Rögtön 24-et.

A Washingtoni Állami Egyetem kutatói több olyan exobolygót, azaz Naprendszerünkön kívüli, vagyis idegen csillagok körül keringő bolygót is azonosítottak, amelyek még a Földnél is lakhatóbbak.

A nemzetközi kutatókból álló csapat ehhez több mint 4500 exobolygót vizsgált meg egy általuk megállapított kritériumrendszer* alapján, majd 24 olyat találtak, ami nagyjából megfelel a meghatározott feltételeknek, ám ezek mindegyike több mint 100 fényévre találhatóak a Földtől, vagyis egyelőre elérhetetlen távolságban vannak.

* A szempontok között többek között olyanok szerepeltek, mint hogy a bolygó

  • a csillag lakhatósági zónáján belül helyezkedjen el, ez ugyanis lehetővé teszi a folyékony víz jelenlétét a felszínén,
  • 5-8 milliárd éves legyen, merthogy a Földön négymilliárd év után alakult ki az összetettebb életforma,
  • felszínén több legyen a víz, mint a Földön,
  • átlaghőmérséklete pedig 5 fokkal legyen magasabb bolygónkénál.

(Forrás: CNet , fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve