Valamire készülnek, az biztos, de hogy a nyilvános béta teszt, vagyis az Explorer program leállítása jót vagy rosszat jelent, azt egyelőre nehéz lenne eldönteni.

Ami biztos, hogy a majdnem két éve futó, és áprilisban jelentősen kibővített Explorer program januárban véget ér, az 1500 dolláros tesztkészülék innentől csak a fejlesztőknek lesz elérhető. Hogy miért, arról megoszlanak a vélemények, a Gizmodo például rögtön el is könyvelte, hogy a programnak ezzel kampec, ami annyira nem is lehetetlen ötlet – amikor néhány hónapja a Kép és Képtelenség kiállításon kipróbáltuk a kiterjesztett valóság szemüveget, mi sem igazán tudtuk eldönteni róla, hogy ez a jövő, vagy csak egy izgalmas vakvágány.

Ezzel szemben a Google+ oldalon közzétett bejelentés inkább azt sugallja, hogy a Google magasabb fokozatra kapcsol, aminek egyik része, hogy az Explorer program leáll, a másik része pedig, hogy a szemüveg fejlesztése az innovatív technológiákkal foglalkozó Google X-től átkerül egy csak a Google Glass-szel foglalkozó csapathoz, amelyet az Apple-nél is megfordult Tony Fadell vezet majd. Meg olyanokat is írnak, hogy "We’re thrilled to be moving even more from concept to reality." Persze lehet, hogy ez PR bullshit-nyelven azt jelenti, hogy mindennek vége, de nem annak hangzik.

A bejelentésből annyit mindenesetre biztosan megtudtunk, hogy a forradalminak kikiáltott kiterjesztett valóság-szemüvegből egy darabig még nem számíthatunk végleges verzióra, így aki mindenképpen szeretne magának Google Glass-t, az jobban teszi, ha január 19-ig még gyorsan beújít egyet az Exploreres verzióból.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés