A Huawei telefonja néhány hét alatt megtanulta, hogyan kell autót vezetni

Na ezt még egy mesterséges intelligenciával felszerelt mobiltól sem vártuk volna.

Elég jó reklámot csapott a Huawei Mate 10 Prónak, amelyben különálló processzor felel a mesterséges intelligenciával kapcsolatos feladatokért. Ennek segítségével a telefon például képes felismerni a különböző tárgyakat, és a témának megfelelően módosítani a telefon fotós beállításait, emellett a portréfotók készítését és az azonnali fordítást is mesterséges intelligenciával oldották meg, ami a jelek szerint az autóvezetéssel is egészen jól elboldogul.

A Huawei mérnökei egy önvezető Porsche Panamerát kapcsolat össze a Mate 10 Próval, amelyet a gépi tanulás módszerével mindössze öt hét alatt sikerült megtanítani arra, hogy felismerje az út közepén üldögélő állatot. És hogy mi történt ezután? Nézd meg a saját szemeddel.

Az, hogy ezt sikerült megoldania a Huaweinek, két okból is elég érdekes:

  • egyrészt, az önvezető autókban jellemzően kifejezetten erre a célra készített chipkészletek vannak, ami elég jó erődemonstráció a Mate 10-ben található HiSilicon Kirin 970 procinak,
  • és másrészt, a mesterséges intelligencia segítségével a telefon nem csak felismeri, de értelmezni is képes a környezetét, vagyis elméletben máshogy reagál, ha például kutyát lát az út közepén, mintha egy labdát.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon