Január végén ez még nem nagy szó, de Carl Pei új cégének első bejelentése eddig simán az év trollkodása.

Persze sejteni lehetett, hogy közeleg valami (a továbbiakban megpróbáljuk hülye szóviccek nélkül abszolválni a cikket), hiszen a techguru cégének már a neve is rendhagyó: Nothing, azaz Semmi.

A befektetők és az alapító személye miatt azonban senki nem gondolta, hogy egy viccről lenne szó. Olyan arcok tettek pénzt Pei vállalatába, mint például az iPod feltalálója, Tony Fadell, a Twitch társalapítója, Kevin Lin vagy a Reddit igazgatója, Steve Huffman.

Carl Pei

A névadást Pei ezzel magyarázta:

„Abban hiszünk, hogy a legjobb technológia gyönyörű, mégis természetes, a használata pedig intuitív. Ha ez a technológia kellően fejlett, belesimul a háttérbe és olyan, mintha ott sem lenne.”

Pei hitvallása egyébként meglehetősen rendhagyó, épp ezért rendkívül szimpatikus:

„Egy zöld mezőt vizionálok, ahol emberek piknikeznek és sehol egy képernyő, sehol egy laptop, okostelefon, okosóra vagy óriásplakát.”

Ami nagyon jól hangzik, de mégiscsak egy techcég fejéről beszélünk, vagyis bármennyire tetszetős a vízió, mégiscsak el akar majd nekünk adni valamit.

Hogy mégis mit, arra nyilvánvalóan az egész szcéna kíváncsi, de a Nothing első bejelentése hatalmas koppanás volt mindenkinek, aki azt hitte, hogy a tegnap közzétett promóciós klipből bármi ki fog derülni.


Ez pedig tényleg a nesze Semmi, fogd meg jól (bocsánat!) tipikus esete. A klip azt hivatott bejelenteni, hogy a Nothing feltalálta a Semmit.

Ezzel persze Pei azt akarta kommunikálni, hogy a cég az abszolút nulláról kezdve fogja felépíteni a termékpalettáját, de mivel mindenki konkrétumokat várt, a videó még úgy is vicces, hogy egyébként van értelme.

A tervek szerint a Nothing 2021 első félévében jön ki az első kütyüivel, melyekről egyelőre még azt sem lehet tudni, hogy okoskiegészítők vagy mobiltelefonok lesznek-e, esetleg valami egész más szegmensben szállnak be a pénzünkért folyó versenybe.

Ez is érdekelhet:

iPhone-od van? Most azonnal frissítsd!

Nem érdemes halogatni az iOS 14.4 telepítését, és ez az iPadek esetében is igaz.

Az észak-koreai hackerek újabb célpontok után vadásznak

Az adatvédelemmel foglalkozó szakembereket próbálják behálózni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában