Nem fogod elhinni, milyen extrém kicsi a világ legapróbb önvezető járműve
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A kínai Harbini Műszaki Egyetem, valamint az amerikai San Diegó-i egyetem tudósai kifejlesztettek egy 5 μm átmérőjű, gömbölyded mikromotort, amely képes elnavigálni magát az útvesztőkben.

A hajszálnál is vékonyabb járművet mesterséges intelligenciával vértezték fel, hogy bonyolult, változó környezetben is jól boldoguljon. A miniatűr kamerájával folyamatosan figyeli az utat, a beszkennelt adatokat pedig elküldi a képfeldolgozó egységének, majd megalkotja a legrövidebb útvonalat a kijelölt célpontig – a robot mozgásáért egy mágneseserőtér-generátor felel.

Balra az útvonalterv, jobbra pedig a jármű mozgása valós időben:

A technológiának nagyon sok területen hasznát vehetjük majd, főként az orvostudományban, ugyanis a miniatűr szerkezettel könnyen gyógyszert lehetne szállítani az emberi test nehezen megközelíthető pontjaiba, valamint a betegségek diagnosztizálását és a sebészeti beavatkozásokat is könnyebbé teheti.

(via)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.