Miközben a legtöbb gyártó mára kiegyezett abban, hogy az okosórának kereknek kell lennie, az Asusnak a jelek szerinte nincs szüksége mások iránymutatására: ők köszönik szépen, maguktól is tudnak szép okosórát tervezni.

Tegyük hozzá: még mindig, hiszen a Zenwatch 2 tulajdonképpen csak kisebb módosításokon esett át a tavaly bemutatott első Zenwatch-hoz képest:

  • az óra kapott egy tisztességes oldalsó tekerő gombot
  • a Bluetooth mellett már wifi adatkapcsolat is rendelkezésre áll
  • és a trendeknek megfelelően két méretben érkezik: a nagyobbik 49,6x40,7 mm-es méretben és 400 mAh-os akksival, a kisebb 45,2x37,2 mm-es méretben és 300 mAh-os akksival (ami elvileg két-három napig képes életben tartani az órát)

Emellett a Zenwatch 2 por- és cseppálló is lesz, valamint Qualcomm procit és 4 GB tárhelyet kap. A legjobb tulajdonsága mégis az ára, ugyanis az Asus a nagyobb gyártók közül gyakorlatilag egyedüliként észrevette, hogy egy okosóra nem kerülhet annyiba, mint egy telefon, így az óra árát 149 valamint 169 euróra lőtték be.

Hogy ebből Magyarországon mi lesz, azt még nem tudjuk, hiszen itthon még az első Zenwatch is 75 ezer forintba kerül az eMagban (amivel amúgy még olcsónak számít más órákhoz képest), de talán reménykedhetünk benne, hogy a Zenwatch 2 ára már valamivel jobban fog igazodni az európai árakhoz.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!