Ha a méregdrága Lamborghnini vagy a több százmilliós Bugatti túl pórias az ízlésednek, Dubajban hamarosan lesz ennél extravagánsabb módja is a közlekedésnek.

A fura helikopter-drón hibridet gyártó német E-Volo ugyanis komolyan elhatározta, hogy a közel-keleti városban valósítják meg a világ első légitaxi szolgáltatását, és a jelek szerint nem a levegőbe beszéltek (mint például az Ehang, akikről azóta sem hallottunk), hiszen már el is kezdték tesztelni a Volocopter névre keresztelt 18 rotoros drónt, ami teljesen automatikusan közlekedik.

Hogy mennyire bíznak a gyártmányukban, azt elég jól szemlélteti, hogy a légitaxi első utasa maga a dubaji koronaherceg, Prince Sheikh Hamdan bin Mohammed volt, aki egy ötperces utat tehetett meg a Volocopterrel.

Nem csoda, hogy nem aggódták túl a dolgot, hiszen az E-Volo mindent megtett, hogy a Volocopter a lehető legbiztonságosabb legyen, többek között tartalék akksival és rotorral, valamint ejtőernyővel is felszerelték a járgányt.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

120 nap alatt, kézzel épített fel egy csúszdás-medencés lakóházat két férfi

Miért éppen ma van a matematika leghíresebb számának a napja?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.