Ez meg vajon mi a fene lehet? – gyorsan megjegyeznénk, hogy a nyitókép csak illusztráció volt.

A hét elején több mint ötven év után üléseztek ismét ufóészlelések lehetséges nemzetbiztonsági fenyegetéseiről az Egyesült Államokban. Az eseményen megszólalt többek között a haditengerészeti hírszerzés igazgatóhelyettese, Scott Bray is, aki elmondta, hogy az időközben 144-ről 400-ra emelkedett dokumentált ufóészlelések közül többet is képtelenek megmagyarázni:

Továbbra is képtelen több ufóészlelést is megmagyarázni az amerikai hírszerzés

Időközben 144-ről 400-ra emelkedett a vizsgált regisztrált esetek száma.

Az ülésen Bray egy olyan, korábban nem látott videót is bemutatott, amire még nem találtak magyarázatot. A néhány másodperces felvételen az látható a haditengerészet egyik repülőgépéből nézve, ahogy egy gömbszerű valami elszáguld a repülőgép előtt/mellett – tegyük hozzá, hogy ezek alapján nincs könnyű dolguk megállapítani, hogy mi a fene lehet ez:

Bár Bray szerint a megmagyarázhatatlan jelenségek esetében nincs bizonyíték arra, hogy azok földönkívüli jelenségek lettek volna, a NASA igazgatója, Bill Nelson korábban úgy nyilatkozott, hogy nem zárható ki ennek a lehetősége sem.

(Forrás: IFL Science, A nyitókép csak illusztráció, forrása: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Földönkívüli technológia csapódhatott a Csendes-óceánba

Az biztos, hogy a Naprendszerünkön túlról érkezett.

Megszakadt a NASA élő közvetítése, amikor valami fura tűnt fel a képernyőn

Valaki szerint egy angyal testet öltésének lehettünk szemtanúi, de sokkal hihetőbbnek tűnik egy szakértő jóval ésszerűbb magyarázata.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Abszurd hiba az Orion fedélzetén: Az emberiség legfejlettebb űrhajóját is kiütötte az Outlook

És akkor egyszer csak átlebegett az Orion űrhajó fedélzetén egy üveg Nutella

A szemünk előtt omlik össze a világegyetem egyik legnagyobb csillaga

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
14% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
25% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.