A Huawei elhalasztotta a Mate X boltokba kerülését.

Az eredeti tervek szerint a hajlítható okostelefon már júniusban kapható lett volna, ám a kínai gyártó most bejelentette, hogy a telefon csak szeptemberben fog piacra kerülni. Hogy a döntésnek van-e köze a Huaweit sújtó amerikai intézkedésekhez, nem tudni, mindenesetre hivatalosan azért halasztották el a Mate X rajtját, hogy több idejük legyen tesztelni a telefont.

"Nem szeretnénk olyan terméket kiadni, ami rontja a cég hírnevét" - nyilatkozta a Huawei egyik szóvivője, amiből akár azt a következtetést is levonhatnánk, hogy a telefon a jelenlegi formájában rontaná a cég hírnevét, de persze az is lehet, hogy pusztán elővigyázatosak.

Ez nem is meglepő, hiszen a konkurens Samsung elég nagy pofonba szaladt bele a saját hajlítható telefonjával: a Galaxy Fold eredetileg április végén került volna boltokba, ám a tesztpéldányok kiküldése után olyan konstrukciós hibákra derült fény alig egy héttel az telefon piacra kerülése előtt, hogy a Samsungnak bizonytalan időre el kellett halasztania a Galaxy Fold rajtját.

A Mate X-et márciusban volt lehetőségünk közelebbről is megnézni, itt írtunk róla:

Az első iPhone óta nem volt ennyire forradalmi mobil

A hajlítható telefonoké a jövő? Ezt egyelőre nem tudjuk, de az biztos, hogy a mobilpiacon az első iPhone bemutatása óta nem történt annyira radikális változás, mint amit a Huawei Mate X hozott.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Személyre szabható útvonaltervezőt fejlesztettek a BME kutatói

Mondunk egy országot, melyik tó található ott?

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
32% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés