Persze ez alapesetben nem lenne hír, hiszen tavaly meg tavalyelőtt, sőt, még azelőtt sem találtuk meg a földönkívülieket, de a kutatók most elég sok követ megmozgattak, hogy ezen változtassanak. Hiába.

A Földön kívüli intelligens élet kutatását célzó SETI program keretében ugyanis a csillagászok 1327 szomszédos csillagrendszerben kutattak az élet nyomai után, de semmit sem találtak. Ez persze még nem jelenti azt, hogy ne létezhetne élet ezeknek a csillagrendszereknek valamelyikében, de az biztos, hogy nem elég fejlett ahhoz, hogy rádióteleszkópokkal észrevehetők legyenek.

Danny Price, a tanulmány egyik szerzője azt is hozzátette, hogy lehet, hogy egyszerűen rossz frekvenciát használtak, esetleg a földi interferencia zavarta meg a jeleket, szóval még semmi sincs veszve.

Persze az is lehet, hogy egészen más okból nem találtuk meg őket...

(Nyitókép: PXHere)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon