A GIF fájlformátum 30. születésnapját ünnepli a mai napon, a különleges alkalomról pedig a Facebook sem feledkezett el. Megjelent ugyanis a posztok alatt is a Messengerből már jól ismert GIF-gomb.

Így most már egy-egy GIF kiválasztásával is hozzászólhatunk ismerőseink, barátaink megosztásaihoz. Miután rákattintottunk a gombra, a rendszer elénk dob néhány népszerűbb GIF-et, azonban ha egyik sincs az ínyünkre, a keresőmezőt használva lehetőségünkben áll kiválasztani a kedvünknek és a helyzethez megfelelőt, akár csak Messengeren.

Magát a funkciót három hónappal kezdte el tesztelni a közösségimédia-óriás, még pedig azért, mert a Messengeren is nagy sikernek örvendett:

a tavalyi év során összesen 13 milliárdszor vették igénybe ezt a funkciót, újévkor pedig közel 400 millió GIF „cserélt gazdát”.

Persze eddig is lehetőségünkben állt GIF-eket küldeni a kommentmezőben, azonban csakis a webcímük bemásolásával – ami valljuk be, jóval macerásabb, főleg azoknak, akik kevésbé mozognak otthonosan a virtuális térben.

(forrás: TechCrunch)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

Amatőröknek sikerült az, amihez NASA-szintű technika kell: 25 milliárd kilométerről fogták be a Voyager–1 jelét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Szoboszlai iránt érdeklődik a Real Madrid. Mit gondolsz?
24% A Real Madrid már túl magas szint lenne neki.
76% Simán helye lenne, jelenleg a világ egyik legjobbja a posztján.