Azt eddig is tudtuk, hogy a japánok bármilyen őrültségre képesek, de most komoly versenytársat kaptak a kínaiak személyében, akik Sanghajban beizzították a világ első hamvasztás-szimulátorát.

A dolog a következőképpen működik: a látogatóknak először is választaniuk kell, hogy magukat vagy valaki mást áldoznának fel, és megindokolniuk, hogy miért. A beszédek után megszavazzák, hogy melyikük érvelése volt a legrosszabb (vagy ha úgy tetszik, a legjobb), és a szerencsés nyertes már robog is egy tepsiben a kemence felé, ahol jelképesen elégetik, majd a másik oldalon egy latexből készült "méhben" ujjászületik.

Bár az eljárás a videó alapján is pont olyan bizarr, mint amilyennek hangzik, akik eddig kipróbálták, elismeréssel nyilatkoztak a "Xinglairól", ami állítólag segített nekik kitisztítani a gondolataikat, és új megvilágításba helyezni a dolgokat, mintha csak tényleg ujjászülettek volna.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés