A szórakoztatóelektronikai kiállítások egyik legizgalmasabb programja a "ki tud őrültebb tévét bemutatni" versenyszám, amelynek keretében a nagy gyártók évek óta licitálnak egymásra a nagyobbnál nagyobb, vékonyabbnál vékonyabb, hajlított vagy éppen gombnyomásra hajlítható tévéikkel. Az LG 111 colos, kétoldalú tévéje kiütéssel nyerte az idei összecsapást.

Még mielőtt elszabadulnának az indulatok: a gyártók által az IFA-n bemutatott tévéket nagyjából úgy érdemes kezelni, mint egy divatbemutatót, vagyis a felsorakoztatott termékeket jó eséllyel soha nem fogjuk a boltok polcain látni (vagy legalább is nem megfizethető áron), de az egésznek nem is ez a lényege, hanem az erődemonstráció, hogy "lám, mi ilyet is tudunk".

A három 65 colos UHD OLED panelből összerakott kétoldalú tévé pedig momentán a tévé-technológia csúcsát képviseli, tehát ilyen szempontból nem nagyon számít, hogy van-e értelme: az LG bebizonyította, hogy a jövőt nagyban meghatározó OLED-technológiában momentán a Samsung előtt járnak egy lépéssel, és valószínűleg pontosan ez is volt a céljuk.

Gyakorlati haszna egy ilyen kijelzőnek egyébként leginkább a kereskedelmi felhasználásban lehet, vagy pályaudvarok kijelzőjeként, de persze ha a család megosztott abban a kérdésben, hogy Barátok Közt vagy Maradj Talpon, akkor otthonra is jól jöhet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
17% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
25% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés