Az Antarktisz fölötti sztratoszférában kialakult abnormálisan meleg hőmérséklet drámai mértékben korlátozta az ózonveszteséget szeptemberben és októberben, ami a legkisebb méretű ózonlyukat eredményezte idén 1982 óta.

Az amerikai Nemzeti Légkör-és Óceánkutató Hivatal (NOAA) és a NASA kutatóinak jelentéséből azt is megtudhatjuk, hogy az évente kialakuló szezonális ózonlyuk szeptember 8-án érte el a legnagyobb kiterjedését, 16,4 millió négyzetkilométert, és szeptember-októberben kevesebb mint 10 millió négyzetkilométerre zsugorodott.

Mindez azért szokatlan, mert azokban az években, amelyeket átlagos időjárási körülmények jellemeznek, az ózonlyuk mintegy 20 millió négyzetkilométerre nő.

Az elmúlt 40 évben harmadszor fordul elő, hogy a meleg hőmérsékletek korlátozták az ózonveszteséget. Az ideihez hasonló időjárási mintázatok az Antarktisz sztratoszférájában 1988-ban és 2002-ben eredményeztek igen kisméretű ózonlyukakat. A kutatók ugyanakkor külön kihangsúlyozták:

amit az idén látunk, az a sztratoszféra melegebb hőmérsékleteinek eredménye, és nem annak a jele, hogy a légköri ózon hirtelen a gyarapodás gyors útjára lépett.

 

Légy résen, mert épp valami fontos történik!

Napokon belül új magazint indítunk, tarts velünk a nulladik pillanattól! November elején startol a Raketa.hu, a Player-csoport jövőmagazinja, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire!

Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okosotthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót!

Ha szeretsz jó időben, jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát, hogy azonnal tudd, ha kilőttük a magazint!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

A Hubble belenézett egy szörnyetegként tomboló fekete lyuk torkába, és ezt látta

Kiderült, hogy a karácsonyi dalok káros hatással vannak a mentális egészségünkre

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés