A barcelonai Mobil Világkongresszuson debütáló LG G6 nem csak szép, de akár az idén érkező felsőkategóriás telefonok prototípusa is lehetne.

A koreai gyártónak egy hatalmas, 5,7 colos átmérőjű kijelzőt sikerült bezsúfolnia akkora helyre, ahova korábban jó esetben is egy 5,2 colos kijelző fért volna el, ezzel pedig nagyjából be is mutatták, mire számíthatunk az idei top telefonoktól: óriási kijelző, változatlan méret.

A G6-nak nem csak a kijelzője lett nagyobb, mint a G5-é volt, de a képernyő felbontása is növekedett, mégpedig nem is akárhogy: a telefonban egy 2880x1440 pixeles, QHD+ felbontású kijelzőt találunk, amelynek 2:1-es képaránya eltér a mobilokban megszokottól. Ennek az előnyei az LG szerint elsősorban fényképezésnél valamint osztott képernyős módnál jönnek majd ki.

Ha valaki követte a híreket, akkor a telefon egyéb tulajdonsági nem érhették nagyon váratlanul, de lássuk pontokba szedve, hogy mit kap az, aki idén az LG telefonját választja:

  • Snapdragon 821 proci és 4 GB RAM
  • 13 megapixeles duál kamera, amelyek közül az egyik nagy látószögű
  • IP68-as vízálló védelem
  • 3300 mAh-os akkumulátor
  • ujjlenyomat-olvasó (ez a telefon hátuljára, a kamera alá került)
  • és Android 7.0 oprendszer, Google Assistant személyi asszisztenssel.

Ahogy azt várni lehetett, az LG emellett kukázta a moduláris kiegészítőket, ami a G5-nél nem igazán jött be.

Hogy a G6 pontosan mikor és mennyiért lesz kapható, azt egyelőre nem tudjuk, de valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy március végén vagy áprilisban már a boltokban lesz, az ára pedig Magyarországon minden bizonnyal alulról vagy felülről fogja súrolni a kétszázezer forintot.

(Fotó: AFP, LG)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés