A mindig megbízható Evan Blass szivárogtatott ki a két hét múlva érkező V30-ról egy hivatalosnak tűnő képet, és eléggé meglepődtünk.

Azt ugyan eddig is tudtuk, hogy az LG-nek idén kiemelten fontos a V-széria, hiszen a G6-ba még nem rakhatták be a legújabb Snapdragon procit, viszont azt nem gondoltuk volna, hogy a dizájnon - a hatcolos kijelző kivételével - bármit is változtatni fognak.

Tévedtünk, ugyanis a koreaiak alaposan tovább csiszolták a "keret nélküli" dizájnt, így a telefon alján jóval vékonyabb lett a keret (és egy picivel talán a tetején is), az LG feliratot pedig jó érzékkel a készülék hátuljára száműzték, amitől a telefon még inkább letisztult hatást kelt. Ennél is fontosabb, hogy a kép alapján úgy tűnik, az LG kicsit meg is hajlította a kijelző széleit, így a keret még vékonyabbnak tűnik, és a V30 összességében jobban hasonlít a Samsung Galaxy S8-ra, mint a G6-ra.

A telefon hátulján is történtek apróbb változások, ugyanis a vaku a két kamera közötti részről a jobb oldalra került. Maga a kamera egyébként elég komoly eresztés lesz, a múlt héten maga az LG szellőztette meg, hogy az új telefon kamerája minden eddiginél kisebb, f/1.6-os rekeszértékű lesz, az objektív pedig műanyag helyett üvegből készül.

A másik érdekesség, hogy az LG elbúcsúzott a V-szériára eddig jellemző második kijelzőtől, amin az értesítések, üzenetek, idő és egyéb információk jelentek meg. Ez nem feltétlenül rossz ötlet, hiszen ezt a funkciót a legtöbb OLED-kijelzős telefonnál az always on display tökéletesen kiváltja, a hírek szerint pedig a V30-nál az LG is OLED-re cseréli az eddigi LCD kijelzőt.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés