Egy fa tetején megbúvó lakhelyen rejtőzködni a világ elől gyakorlatilag minden gyerek álma, mely titkon rengeteg felnőtt fantáziáját is izgatja.

Nagyon jól tudják ezt a Luminair mérnökei és marketingesei is, akik három éves fejlesztést követően elkészültek a Tree Tenttel, mely nem más, mint egy mindössze 120 kilós, fára akasztható vagy építhető sátor. A gyártó szándéka szerint ez nem kimondottan túrázásra szánt cucc, inkább egy végleges lakhely a lombok közt, és ennek szellemében alkották meg az összeszerelés módját is – azaz nem kimondottan a percek alatt összepattintós témáról van itt szó, hanem komoly építményekről, melyeknek felhúzását jobb, ha szakemberekre bízzuk. Éppen ezért nem túrázóknak, sokkal inkább a kertes házzal rendelkezőknek tudjuk tiszta szívből ajánlani a borsos árú terméket, melynek beltere három méter átmérőjű – azaz focizni nem fogunk benne, de két ember simán el tud benne szunyókálni egy-egy romantikus éjszakán a szabadban és a magasban. A sorozatgyártás még nem indult el, az első darabok várhatóan nyár végén hagyják majd el a szalagot, és ekkor válnak majd a nagyközönség számára is megvásárolhatóvá. Nem biztos, hogy az ingatlanadót megússzuk vele, de ha fel akarunk költözni a madarak közé, akkor ennél per pillanat nem tudunk jobb megoldást!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Rejtélyes objektumra bukkantak, alapjaiban írhatja újra, amit eddig a galaxisok születéséről gondoltunk

Kiszámolták, melyik lesz 2026 legrosszabb napja

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés