A kutatók megtanították a számítógépet arra, hogy a bolygók közötti interakció hatását kiszámítsa.

A Genfi és a Berni Egyetem tudósai az Astronomy and Astrophysics című tudományos folyóiratban ismertették a Diasitek vállalattal közösen kidolgozott módszert.

Az exobolygók többségét tranzit módszerrel fedezték fel eddig - ez a csillagfény parányi elhalványulásain alapul, amelyeket a napjuk körül keringő bolygók elhaladása okoz. Ám sok bolygórendszerben a bolygók közötti kölcsönhatás megváltoztatja ezt az ismétlődést, és lehetetlenné teszi a bolygók észlelését.

Ezért használták a svájci tudósok a mesterséges intelligenciát a képfelismeréshez. Megtanították a számítógépet arra, hogy a bolygók közötti interakció hatását kiszámítsa, ami által lehetővé vált olyan exobolygók - Naprendszeren kívüli bolygók - felfedezése, amelyeket eddig képtelenek voltak észlelni a szakemberek. Az általuk kifejlesztett módszer a Földön is használható például illegális szemétlerakás észlelésére.

Nagyszámú példákat használva lehetséges megtanítani egy gépet arra, hogy figyelembe vegyen minden paramétert és kiszámítsa a bolygók közötti interakció hatását

– olvasható a Genfi Egyetem közleményében.

A módszer első alkalmazásakor a kutatók felfedeztek két exobolygót, a Kepler-1705b-t és a Kepler-1705c-t, amelyeket a korábbi technikával egyáltalán nem tudtak észlelni. Az így felfedett bolygórendszer egy aranybánya az exobolygókról való ismeretek megszerzéséhez. A módszerrel nemcsak lehetséges a bolygók sugarának a becslése, de információkat biztosít tömegükről, sűrűségükről és összetételükről is.

MTI; kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

Valami követni kezdte az egyik kínai műholdat

Az amerikai Űrhadosztály szúrta ki a rejtélyes objektumot.

Több, méretarányos amerikai hadihajómakett tűnt fel egy kínai sivatagban

Műhold felvételeken is (jól) látszik mindegyik, és nem biztos, hogy ez jót jelent.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A világ egyik legdrágább és legkülönlegesebb repterét néhány évtized múlva ellepi a tenger

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

Készülj, pénteken átbillen a Föld, és jön az év egyik legfontosabb pillanata

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.