Éjjel-nappal világít az intézmény.

Egy 1200 diákot számláló massachusettsi középiskolában közel másfél éve folyamatosan ég éjjel-nappal nagyjából 7000 lámpa, mert az azt futtató szoftver 2021. augusztus 24-én úgy meghibásodott, hogy semmit nem lehet vele kezdeni. A helyzet érdekessége, hogy a rendszert (több mint egy évtizede) azért építették ki, hogy pénzt és energiát spóroljanak – ez egy ideje nem annyira sikerül:

„Azt mondanám, hogy a nettó költsége átlagosan több ezer dollárt jelent havonta, de legalább nem tízezret” – nyilatkozta a Hampden-Wilbraham Regionális Iskolai Kerület pénzügyi főfelügyelő-helyettese, Aaron Osborne.

Egyébként ez az ezer dollár nem tűnik soknak, ami annak köszönhető, hogy egyrészt manuálisan eltávolították az izzókat az osztálytermek berendezéseiből, másrészt lekapacsolták a fő rendszerhez nem csatlakozó áramköröket, harmadrészt pedig a középiskolában rendkívül hatékony fénycsöveket és LED-es izzókat használnak.

A megoldás már van a helyzetre, Kínából ugyanis megérkeztek a szükséges alkatrészek, amiket a februári szünetben cserélnek, telepítenek.

(Forrás, fotó: NBC)

Ez is érdekelhet:

Egyetlen mozdulattal 23 milliós kárt okozott első munkanapján egy légiutas-kísérő

Az biztos, hogy erős belépő volt, azt viszont nem tudni, hogy egyben az utolsó munkanapját is jelentette-e.

Bill Gates elárulta, milyen okostelefonra váltott

A világ egyik leggazdagabb emberének számító Bill Gates ajándékba kapta a közel egymillió forintos mobilt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában