Videó is van róla. Az Apple egyébként megjutalmazta a hibajelentőt, aki kissé kiakadt az összegen, amit kapott.

Egy lelkes hibavadász, név szerint Jose Rodriguez komoly adatvédelmi hibát fedezett fel a csak néhány napja – egészen pontosan szeptember 20-án – megjelent iOS 15-ben, amin keresztül a rosszakaró a készülék feloldása nélkül hozzáférhet az alkalmazásokhoz:

Az Apple egyébként 5 ezer dollárral (∼1,5 millió forint) megjutalmazta emberünket a hiba felfedezéséért, aki viszont nem maradéktalanul boldog ettől, mert állítása szerint az almások 25 ezer dolláros (cirka 7,6 millió forint) szokták honorálni azokat, akik súlyosabb problémákat szúrnak ki.

Az Apple vélhetően azért ennyit fizetett, mert az ominózus hiba csak egy korábban megjelent és javított hiba variánsa lehet.

Eközben...

500 millió forintnál alig kerül többe az LG új tévéje

Nemcsak azt kell kitalálni, hogyan keríted elő rá a lóvét, de azt is, hogy miként juttatod be a lakásba a több mint 8 méter képátlójú monstrumot.

Itt tudod ellenőrizni, hogy elbírja-e a géped a Windows 11-et

Egyenesen a Microsofttól jön a segédprogram.

(Forrás: The Record, HVG)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Teljesen leállt Ferihegy az extrém téli időjárás miatt

Miért ónos eső az ónos eső, ha nincs benne ón? És akkor mi is ez valójában?

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.