Az extrém sportok vagy akár egy laza erdei túra közben nemcsak az adrenalin, hanem a látvány is magával ragadhatja az embert, ezek a helyzetek azonban jellemzően nem, vagy csak nagy nehézségek árán rögzíthetők. Persze nem akkor, ha a Pivothead okosszemüvegével indulsz útra, amelyet direkt az evezéshez, az ejtőernyős ugrásokhoz, vagy épp a bringatúrákhoz terveztek a cég szakijai. A Pivothead antiallergén anyagból készített napszemüvegeket (többféle színben és kialakításban érhetők el) ugyanis – amellett, hogy vigyáznak a szemeidre – egy nyolc megapixeles Sony szenzorral látták el, amelynek köszönhetően akár 1080p-ben (30 fps) is rögzíthetsz mindent, amit te magad is látsz. Természetesen szó sincs halszemoptikával készített, kissé torz felvételekről, a videóanyagok pontosan olyanok, mintha normál kamerával lőtted volna őket, csak épp nem kell tartanod semmit a kezedben (a kormányon kívül), elég arra nézned, amit fel szeretnél venni. A készítők emellett nem feledkeztek meg a rázkódásról és a fejmozgásról sem, ezért a napszemüvegben egy képstabilizátor felel, míg a számos előre beállított funkció, felvételi mód ügyel arra, hogy a folyamatosan változó fényviszonyok ne égessék ki, vagy sötétítsék el a képet. Az alapmodellen két GB-nyi tárterületet tölthetsz meg, de ezt további nyolc GB-tal lehet növelni, miközben még olyan extrákkal is kényeztetnek, mint zajszűrős mikrofon, vagy az iOS-en és Androidon egyaránt elérhető Pivothead-alkalmazás, aminek segítségével mobilon is könnyedén újranézheted és megoszthatod a legjobb anyagaidat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
17% Naná, és nagyon keményen.
39% Igen, de menedzselhető.
44% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés