A mesterséges intelligencia már az elődjébe beköltözött, de időközben még okosabb lett, ezért számtalan hasznos funkcióval bővítette a Samsung Galaxy S25-sorozat képességeit. Még jobb kamerával és egységes dizájnnal érkeztek meg a Samsung idei csúcsmodelljei.

A Samsung immár hagyományosan az év elején mutatja be a csúcskategóriás okostelefonjának a legújabb generációját, és nincs ez másként idén sem. Az elődjéhez hasonlóan a Galaxy S25 sorozat is három változatból áll: a kompakt méretű S25 és a nem csak méretében nagyobb S25+ mellett ott a minden téren csúcsmodellnek számító S25 Ultra. Mivel a Samsung már a két elődjét is nagyon eltalálta, ezért azoknak a koncepcióját finomította tovább, és a hardveres újdonságokon kívül a mesterséges intelligencia okosodása is sokat bővített a funkciókon.

Dizájn, kijelző

Azonnal feltűnhet a dizájn legnagyobb újdonsága, hiszen az eddig szögletes Ultra a kisebb testvérekhez hasonló, lekerekített formájú lett, ezzel teljesen egységessé vált az S25-sorozat megjelenése. Az S25 Ultra kerete továbbra is titánból készült, az üveget pedig a legújabb Corning Gorilla Armor 2-re cserélték, ami az üvegkerámiát a tükröződésmentes felületkezeléssel kombinálja, ezzel az üvegnél is ellenállóbbnak ígérik a karcálló és ütésálló anyagot. Minden eddiginél több az újrahasznosított anyag, például az S25 és S25+ alumíniumkereténél és az akkumulátorokban.

Minden eddiginél karcsúbb és könnyebb lett az új S25 Ultra, hiszen a készülék vastagságát tovább mérsékelték, 8,6-ról 8,2 milliméterre, és a 6,9 colos kijelző kerete is keskenyebb lett 15 százalékkal, a tömege pedig 232-ről 218 grammra csökkent. A bemutatójuk előtt már kézbe vehettük, és a kerethez tökéletesen illeszkedő, teljesen sík kijelzővel mindhárom készüléknek jobb a fogása, és a minőségérzet is kifogástalan, ahogyan elvárható. A 6,2 és 6,7 colos kijelzőjű kisebb modellek kétféle kék és mentazöld, az Ultra pedig az új ezüstkék színben is választható, ami nagyon jól áll nekik.

Ami a gépházban van

Az idei generációjához új hardvert kapott az S25-sorozat mindhárom tagja, az erre a modellre optimalizált Snapdragon 8 Elite legalább 30 százalékos teljesítménynövekedése pedig lehetővé teszi, hogy ne csak a játékok, hanem a mesterséges intelligencia összetettebb feladatai se tudják megizzasztani, erre pedig szüksége is van, hiszen a mesterséges intelligencia több funkciója, például a generatív képszerkesztés már nem a felhőben, hanem a készüléken dolgozik. Az alapmodellben sem 8, hanem 12 GB RAM van, és az intenzív használathoz 40 százalékkal még tovább növelték a párakamrát, hogy a melegedés egyáltalán ne okozzon gondot.

Nem változott az akkumulátor mérete, a két kisebb modellhez 4000 és 4900, az Ultrához pedig 5000 milliamperórást kapunk, és meg kell elégednünk az eddigi töltési sebességekkel, hiszen a 25 és 45 wattos vezetékes, valamint 15 wattos vezeték nélküli töltés sem változott. Az S25 Ultrában hagyományosan megtalálható S-Pen többé már nem kapcsolódik Bluetooth-szal a készülékhez, ezért például a fényképezőt sem lehet vezérelni vele, a Samsung szerint a felhasználóknak csak a töredéke használta ki ezeket a funkciókat.

Fotós képességek

Annál többen használták azonban az ultra-nagylátószögű kamerát, ezért az S25 Ultra esetén 12-ről 50 megapixelesre növelték, a továbbra is 200 megapixeles nagylátószögű főkamera, valamint az 50 megapixeles 5-szörös és 10 megapixeles 3-szoros telefotó kamera mellett. A videózáshoz is újabb muníciót kapott az S25-sorozat, hiszen esti felvételeknél a mesterséges intelligencia a képkockák elemzésével veszi elejét a szemcsésedésnek, és a Galaxy Log segítségével profin utómunkázható felvételeket készíthet, aki erre használja a telefonját.

Mindenki másnak ott vannak a mesterséges intelligenciával erősített funkciók, amiből minden eddiginél több került az S25-sorozatba. Az egyik legérdekesebb újdonság a hangsávszerkesztő, amely a videókban külön hangsávokra bontja az általunk felvenni kívánt hangot és a különböző háttérzajokat, ezért utóbbiakat egyesével kiszűrhetjük a felvételből. Az elkészült képeket utólag is feldobhatjuk, a fotóra rajzolt ábrából ugyan már nem négy, hanem csak egy változatot alkot, de azt további parancsokkal még inkább az elképzeléseinkhez igazíthatjuk.

A mesterséges intelligencia erejével

A mindennapi életben is hasznát vehetjük az S25-sorozatban idénre továbbfejlesztett mesterséges intelligenciának. A már ismert bekarikázással keresés például elemzi, hogy mire keresünk rá, és ahhoz illő funkciókat kínál fel, könnyebben találhatunk meg fényképeket, és állíthatjuk a telefon beállításait. Az utóbbihoz visszatér a Bixby, amit ezúttal is csak angolul kérhetünk meg, a bekapcsológombbal elérhető Gemini azonban magyarul is rendelkezésünkre áll. Például elég csak megkérdeznünk, hogy mikor játszik a kedvenc csapatunk, rögtön hozzá is adhatjuk a meccset a naptárhoz.

Az S25-sorozattal érkezik meg az új One UI 7-es operációs rendszer, ami továbbfejlesztett felületével még egyszerűbben használható lesz.

Az iPhone és Honor készülékekből ismerős módon az értesítési sávot és a gyorsgombokat a képernyő két feléről külön húzhatjuk le, lent pedig a zárolási képernyőn a Now Bar mutatja az éppen futó alkalmazások, például a zenelejátszó widgetjét. Újdonság a kezdőlapról elérhető Now Brief, egy olyan napi riport, ami a mesterséges intelligencia és az okoseszközeinkről érkező adatok alapján segít jobbá tenni a napunkat.

A Samsung még szorosabbra vette az okoseszközök közti kapcsolatot, például ha az okosóra érzékeli, hogy a viselője elaludt, akkor lekapcsolhatja az okosotthonra kapcsolt világítást és a tévét, de a telefonon dolgozó mesterséges intelligencia az órára érkező értesítésekre adott válaszok pontosabb megfogalmazásában is segíteni fog. A tartalmakkal teli világban hasznosnak tűnik a funkció, ami összefoglalót készít egy YouTube-videóból, ha nem akarjuk végignézni, és erre képes lenne a rögzített telefonbeszélgetésből is, de a hívásrögzítés nálunk jogi okokból nem elérhető.

Mennyibe kerül?

Csak minimálisan változott az új csúcsmodellek ára az elődéhez képest. Az S25 ajánlott fogyasztói ára 128 GB és 256 GB tárhellyel 379 990 és 409 990 forint, míg az S25+ a 256 GB-os és 512 GB-os változatban 499 990 és 549 990 forintba kerül. Az S25 Ultra 256 GB-os változata 599 990 forintért, 512 GB-os változata 669 990 forintért, 1 TB-os változata pedig 769 990 forintért kapható. 7 évig tartó frissítés, 6 hónap Gemini Advanced előfizetés és 2 TB felhőtárhely is jár a készülékek mellé, a február 6-ig tartó előrendelési akcióban pedig kétszer akkora tárhelyet kapunk, mint amit választottunk.

A technika továbbfejlesztése mellett a mesterséges intelligencia okosodása is hozzájárult ahhoz, hogy minden eddiginél jobb legyen a Samsung Galaxy S25-sorozata,

méltán foglalva el a helyét a csúcsmodellek kategóriájának élén. Ha pedig még többet akarunk kihozni belőle, akkor jó hír, hogy a telefonok mellé a Samsung bevezeti a tavaly már bemutatott okosgyűrűt: az okosóráknál is több érzékelővel dolgozó, még többféle méretben választható Galaxy Ring immár hivatalosan is megvásárolható Magyarországon.

Ez is érdekelhet:

Nem a mesterséges intelligenciától jó a Samsung Galaxy S24 Ultra

A mesterséges intelligencia beköltözött a Samsung csúcsmodelljébe, de nem ezért szerettük annyira az S24 Ultrát.

Élre hajtott újdonságok – kipróbáltuk a Samsung hajtogatható telefonjait

A Samsung tovább tökéletesítette a hajtogatható telefonokat, mi pedig kipróbáltuk, mire jutottak velük.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha fotós csúcstelefont keresel, a Xiaomi 15 sorozatnál ne keress tovább!

A futás nem csak a rekortánpályán kezdődik! Íme az NN Ultrabalaton két magyar ultrafutójának edzéstippjei

„Ez a futás nemcsak a testünknek, a lelkünknek is jót tesz!” – Dupla körös futásokkal és kibővült charity programmal jön az NN Ultrabalaton

További cikkeink a témában
„Ez a futás nemcsak a testünknek, a lelkünknek is jót tesz!” – Dupla körös futásokkal és kibővült charity programmal jön az NN Ultrabalaton
Hirdetés