Na ezt nem láttuk jönni, de egy frissen kiszivárgott kép szerint a Samsung következő csúcsmodellje egészen más lehet, mint ahogy eddig vártuk.

Eszerint a Galaxy S7 egy 5,7 colos kijelzőt kapna - vagyis éppen akkorát, mint az augusztusban bemutatott Note 5 és S6 Edge Plus. Mivel nem tűnik valószínűnek, hogy a Samsung saját magának akar konkurenciát teremteni, az egyetlen logikus magyarázatnak az tűnik, hogy az új telefon két méretben fog érkezni: lesz egy kisebb, lapos kijelzős modell, valamint egy nagyobb, hajlított kijelzős változat, ami lényegében az Edge+ utódja lehet.

A képet némileg hitelteleníti, hogy eszerint a telefon egy 12 megapixeles hátlapi és egy 5 megapixeles előlapi kamerával érkezne, ami kicsit kevésnek tűnik. Persze az is igaz, hogy ettől függetlenül a képminőség még lehet jobb.

A másik érdekesség a képen a Snapdragon proci visszatérése, ami ugyan várható volt, de minden bizonnyal azt is jelenti, hogy a Samsung összesen négy különböző modellt fog bemutatni (várhatóan a februári Mobil Világkongresszuson), hiszen az elég valószínűtlen, hogy a saját Exynos procijukat teljesen száműznék a telefonból, és ezzel lemondanának a versenytársakkal szembeni előnyükről.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés