A YouTube legismertebb strapatesztere megkaparintotta a Samsung Galaxy Foldot, és jó szokása szerint meg is kínozta, ahogy illik.

Igaz, a készülék már a bekapcsoláskor egy rakás figyelmeztetéssel tudatosítja a vásárlóban, hogy a Folddal nagyon finoman kell bánni, de még ezzel együtt is meglepő, mennyire gyorsan tönkre lehet tenni a telefont.

A kijelzőt például már körömmel is könnyedén meg lehet karcolni, bár ez esetben a karcolás helyett a permanens benyomódás talán leíróbb kifejezés. Aztán a teszter szór egy kis homokot a kijelzőre, becsukja, kiszórja belőle, a zsanérok közé azonban már így is jut egy-két szem, így a Foldot ezután csak csúnyán recsegve lehet nyitni és zárni.

A csúcspont az, amikor az egyik becsukás során a snitzer véletlenül hozzáér a képernyőhöz, és emiatt a kijelző több sora is végleg tönkremegy.

Egyszerűen el sem tudjuk képzelni, hogyan kellene használni ezt a telefont ahhoz, hogy egy nap után ne recsegjenek a zsanérjai és a kijelzője ne legyen tele mikrokarcokkal.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Saját légvédelmi rendszert kap egy európai kikötő

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés