Nem pusztán fizikai vágy ez, hanem szerelem. A Sony készített egy olyan fülhallgatót, amilyen csak a mesében van. Olyan, mint egy okos, vicces szupermodell, aki imád főzni és csak téged akar.

Szerelmes leszel. Már akkor, ha nagyon szeretsz zenét hallgatni. De nem csak úgy bele a nagyvilágba, hanem úgy igazán. Nem mp3-at, nem streamet, hanem valami erősebbet, és azt sem a párezres, „szuperbasszuskiemelős” izéddel. Jó, azokból is akadnak egész jók, amiket lehet kedvelni, de szeretni úgy istenigazából nem. Főleg akkor nem, amikor az ember elkezd tényleg komoly minőségű zenét folyatni a hallójárataiba, és hallja is a minőséget.

Én hallom, és egy ideje már hi-res fejhallgatókat használok, de arra, amit a Sony művelt ezzel a fülessel, nem nagyon voltam felkészülve, és ez komolyan nem a reklám helye. A WI-1000X ugyanis egy „agybadugós” füles, vezeték nélküli és nagyfelbontású audiófájlok hallgatására találták ki. Oké, mondhatnád, hogy nagy cucc, volt már ilyen korábban is, és tényleg, de ez most valami nagyon más.

A WI-1000X ugyanis olyan szolgáltatásokkal jön, hogy azonnal elvennéd feleségül, ha a napi zenehallgatásod nem csak annyiból áll, hogy valami szóljon Spotifyról, közepes minőségben streamelve, mert zene az is, még ha nem is jó. Mármint minőségre. A Sony abszolút ügyesen fogta a hi-res füleseit, és mindazt, amit eddig tanult belőlük, egy első ránézésre abszolút kissé beleköthető termékké alakította ki. Legalábbis addig tűnik beleköthetőnek, amíg nem használtál ilyen jellegű wireless cuccot a mindennapjaidban.

A füles ugyanis nyakpántos megoldású, amitől én eddig annyira idegenkedtem, mint egy Balázs Pali-maratontól, pedig ennél emberközelibb megoldás nem sok létezik. Mivel a vezetékeket elfelejthetjük, maga a nyakban hordható, a belső részén műbőr borítású alkalmatosságra kerültek a vezérlőgombok, bal oldalt bekapcsoló, számváltó gombok, jobb oldalt pedig a zajszűrő és az ambient sound bekapcsolója foglal helyet, ami marha jó dolog, egyszerű, mint a Duck TV, hiszen ujjal könnyedén kitapinthatóak vezérlők, csak lehet, hogy néha kicsit hülyén nézünk ki az utcán, ha a „gallérunkat nyomkodjuk”, bár lehet, hogy ad némi kémfilmes pikantériát az ügynek, főleg, ha abba is beszélünk, hiszen a pánton található a mikrofon is.

Aki esetleg felkapta volna a fejét a zajszűrő szóra, az a mi emberünk, ugyanis igen, a WI-1000X-ben digitális zajszűrő dolgozik, és simán kikapcsolhatjuk, ha esetleg a metrón szeretnénk hallani, melyik megálló jön éppen, aztán visszakapcsolva elhalkul a külvilág, halkan duruzsol csupán, és ott maradsz a zenével. A csupa nagybetűssel. És ez most először okozott olyan problémákat nálam, amiket nem láttam előre.

Na de lépjünk hátra kettőt a dolgok tökéletes megértéséhez. Egy ideje nem érem már be a közepes minőségű zenehallgatással. Ha az ember egyszer meghallgat egy hi-res audio fájlt, és van némi audiofil hajlama, akkor jó eséllyel egy laza csuklómozdulattal törli az mp3-akat, onnantól már lemezjátszót akar, vagy valamit, ami nagyfelbontású audiófájlok lejátszására alkalmas. A helyzet azonban nem annyira pocsék, mint amilyennek először hangzik, ugyanis a DSEE HX felskálázza a „normál” minőségű letöltéseket, csodákra azonban nem képes.

A csodához bizony minimum 24 bites / 96 kHz-es FLAC-ek kellenek, de ha ezt megkapja egy ilyen minőségű füles, akkor úgy kezd szárnyalni, hogy abban csak köszönet van. De hogy milyen problémákat okozott nálam ez a füles? Nagyokat. Ez volt az első olyan hi-res füles, amivel kifejezetten fáj streamelt vagy nem nagyfelbontású zenét hallgatni. Nem azért, mert a WI-1000X nincs el egy alap mp3-mal, vagy egy kiváló minőségű streammel. Elvan. De a stúdióminőséghez közeli zenét úgy játssza le, hogy utána szinte sérti a füledet minden, ami alatta van.

Egyrészt azért, mert a zajszűrőt bekapcsolva tényleg nincs más, csak te és a zene. Bárhol. Gyönyörű teltséggel, minden tartományt iszonyúan csodás minőségben kiadva. És ha bárhol és bármikor ilyen kapcsolatba kerülhetsz a magas minőségű zeneélménnyel, miért akarnál bármi mást? Amikor kérdezni szokták tőlem, hogy mi a különbség a high resolution és a sima audiófájlok hallgatása között, mindig csak azt szoktam mondani, hogy az előbbi esetében egyszerűen kinyílik a zene. Már nem egy dobozból szól, hanem elegánsan levegővé válik, súlya lesz és súlytalanná is válik egyben, ettől lesz annyira csodálatos. Részletes lesz, tele lesz élettel. Igen, eléggé leírhatatlan az élmény. A Sony fülese mindezt megfejeli azzal, hogy bárhol és bármikor leválaszt a külvilágtól a digitális zajszűréssel, mindezt vezeték nélkül teszi, magabiztos stílussal, ráadásul egy halom szolgáltatást is a kezedbe ad.

A Headphones applikációt a telefonra telepítve kinyílik a habzsidőzsi kapuja, kiderül, hogy bár amúgy is nagyon jól szólt a füles, egy halom dolgot beállíthatunk rajta, képes a helyzetünket figyelve automatikusan állítani a környezetünknek megfelelően a hangbeállításokat, kapunk egy equalizert, némi teljesen szükségtelen surround-opciót, beállíthatjuk a hang pozícióját, ha ilyesmire lenne ingerenciánk, de aki ilyen fülest vesz, az valószínűleg nem vágyik ilyen dőreségekre.

A WI-1000X vezeték nélkül 20 – 40000 Hz tartományban képes a csodára (ez LDAC 96 khz mintavételezés esetén értendő, 44,1 kHz esetén 20 - 20000 Hz tartományban mozog), de vezetékkel 3 Hz - 40000 Hz frekvencia-átvitelre képes, ami valljuk be őszintén, brutális. Szóval igen, ha az ember otthon, nyugiban akar hallgatni egy pazar minőségű hangfájlt, akkor nincs mese, érdemes rádugni a vezetéket az eszközre, amivel éppen lejátszani szeretnénk, minden más esetben felesleges. A füles vezeték nélkül is elképesztő hangminőséget hoz, ráadásul egy feltöltéssel 13 óráig bírja, zajszűréssel 10 óráig, ami egy hosszabb repülőútra is jó lehet.

A Sony egyértelműen gyúrt azokra, akik sokat repülnek, a tartozékok között ott figyel ugyanis egy repülős adapter, amivel azonnal csatlakoztathatjuk saját fülesünket a gép rendszeréhez, ezzel pedig el is felejthetjük, hogy mennyire ótvar minőségű fülhallgatónak csúfolt borzalmakat adnak át nekünk mosolyogva szíves használatra a hosszabb repülőutakon. Egy sokórás repülésnél van értelme az atmoszférikus nyomás optimalizálásának is, és ott jöhetsz rá, hogy mennyire kényelmes ez a nyakpánt, egyáltalán nem zavaró, de mondjuk ahhoz nem kell elrepülni Los Angelesbe, hogy ez kiderüljön (mondjuk ha lehet választani, akkor mindenképpen érdemes), mindenesetre a napi használatban, nagykabátban sem éreztem azt, hogy bármi olyan lenne a nyakamban, amit sikítva akarok a földhöz vágni.

És hogy miért írtam a címben, hogy megcsaltam vele a feleségemet? Azért, mert amióta nálam van ez a füles, szeretek minél több időt tölteni vele otthon, mint bárkivel. Szívesebben vonulok el, hogy zenét hallgassak rajta, és kifejezett sportot űzök abból, hogy újrahallgassak egy rakás régebbi albumot. Mondjuk újakat is. Eddig is bírtam például a Gorillaz új lemezét, de 24/96-ban mutatja meg igazán az erejét a Humanz, arról nem is beszélve, hogy mit jelent egy ugyanilyen mintavételezésű The Wall a Pink Floydtól, mintha az eddig is fenyegetően gyönyörű album szintet lépett volna, vagy mondhatnám, hogy még magasabbra építette a falat, de ez nagyon hülye poén lenne, úgyhogy hagyjuk.

Aztán a Coldplay Parachutesától a The XX I See You-ján keresztül eljutottam Björk legújabb lemezéig, a Utopiáig. És ott valami olyan jött, amit 1995 óta nem tapasztaltam. Akkor hallottam először igazán mélységeiben a Radiohead The Bendsét egy autóban, és már az első másodpercekben azt vettem észre, hogy tátott szájjal bámulom a fákat, ahogy elsuhannak. Most egy vonaton utaztam. Zajszűrő be, aztán jött ez az izlandi csoda az extravagáns dolgaival, és azt figyeltem tátott szájjal, ahogy elsuhannak a házak. Ez nem csak a zenétől történt így, hanem a fülestől is. Olyan éteri magasságokban repült a zene, és olyan részletességgel szólt, hogy kisült az agyam. LSD? Ugyan, az csak a hülyék sportja. Björk ezen a hi-res fülesen, az már valami!

Két dolog miatt van értelme egy ilyen abszolút prémium minőségű fülhallgatónak. Egyrészt akkor, ha sokat repülsz, nem akarhatsz ennél többet. Másrészt ha napi szinten sokat hallgatsz zenét, de már a simán csak nagyon jó minőség sem elég, és mindezt vezeték nélkül vinnéd magaddal bárhová, akkor egyszerűen nincs jobb cucc a piacon. A Sony mondjuk meg is kéri az árát, a WI-1000X nagyjából százezerért lehet bárki szerelme, de ennyi pénzért legalább kap is valamit az ember, ha a zenénél szinte semmi sem fontosabb a számára. Ennél tökéletesebb fülest nagyon nehéz gyártani. Hosszan tartó szerelem lesz a miénk, de Hollywood azért nem fog rárabolni a sztorira.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon