Ezt tudja egy másfél millió forintos virtuálisvalóság-szemüveg
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Ha úgy érzed, hogy a VR-t övező hájp kicsit ellaposodott 2018-ban, akkor nem vagy egyedül. Bár a VR haláláról egyelőre még korai lenne beszélni, hiszen idén mutatták be például az első "standalone", azaz önállóan is használható headseteket, a virtuális valóság körüli felhajtás érezhetően csillapodott a korábbi évekhez képest. Ezen igyekszik változtatni a VRgineers nevű cég egy egészen különleges szemüveggel.

Az XTAL-t egyáltalán nem túlzás a VR-szemüvegek Rolls-Royce-ának nevezni, hiszen az eszköz nem csak az árában (5800 dollár, vagyis kábé 1,6 millió forint), de képességeiben is messze kiemelkedik a többi szemüveg közül.

A szemüveg az Oculus Riftnél és a HTC Vive-nál jóval nagyobb, egyenként 2560x1440 pixeles felbontású OLED-kijelzővel érkezik, vagyis összesen 5120x1440 képpontot képes megjeleníteni. Ennek köszönhetően az XTAL 180 fokos látóteret biztosít, ami jóval több, mint a két említett headset 110 fokos látótere. A szemüveg további különlegessége, hogy automatikusan a szemedhez állítja a lencséket, így a kép garantáltan kristálytiszta lesz, a beépített hangkártya pedig valódi 3D-s hangzást tesz lehetővé. Mi tagadás, cserébe nevetségesen nagy.

A sisakba emellett Leap Motion szenzorokat is raktak, így az XTAL a kézmozgásunkat is képes érzékelni. Érdekes, hogy a mozgásérzékelés viszont valamiért nem kapott helyet a funckiók között, aminek talán az lehet az oka, hogy a VRgineers nem a hétköznapi felhasználóknak, hanem profiknak szánja a headsetet, elsősorban tervezési és más, mozgást nem igazán igénylő feladatokhoz.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.