Lehet, hogy a Dunát nem érdekli, hogy jutsz be a munkahelyedre, színházba, koncertre, minket viszont igen – összeszedtünk tíz járgányt, amelyekkel most is közlekedhetsz a rakparton.

Az amerikai elnöknek is megvolt – Amphicar

„Nem jó kocsi és nem jó hajó, de valahogy mégis működik” – így foglalta össze az egyik tulajdonos a német Amphicart, amit a Time magazin egyenesen úgy harangozott be, mint az autót, ami forradalmasítani fogja az elsüllyedést. Annyira rossz mégsem lehetett, hiszen az 1961-től ötezer példányban gyártott német kocsit előszeretettel vásárolták amerikaiak is, még magának az elnöknek, Lyndon B. Johnsonnak is volt egy. A szóbeszéd szerint a sötét humorú elnök kedvenc szórakozásai közé tartozott, hogy gyanútlan utasaival pánikba esve közölte, hogy a fék miatt már ne aggódjanak, mert nem működik, majd a kocsival egyenesen a vízbe hajtott.

A 44 lóerős Triumph motorral szerelt kétéltű szárazon egészen jól teljesít 112 km/h végsebességével, vízen viszont 15 km/h-nál megáll a tudománya. Cserébe nem csak a Dunának, de akár a La Manche-csatornának is simán nekivághatsz vele – ahogy azt az autó korabeli marketingkampányában be is bizonyították, amikor átkeltek vele Franciaországból Angliába.

Elpusztíthatatlan vízi rakéta – Dobbertin Surface Orbiter

Ha olyan autóra vágysz, ami biztosan bírja a kiképzést, akkor a Dobbertin Surface Orbiter a te járgányod. A rakétára hasonlító, kilenctonnás és tíz méter hosszú kocsi egy tejszállító kamion duplafalú acéltartályából készült, masszív mivoltát pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy a tervező Rick Dobbertin 1995-ben oda-vissza lenyomta vele a Florida–Mexikói-öböl–Dél-Amerika élménytúrát. A 250 lóerős V8-as motorral szerelt összkerékhajtásos járgányban igazán nem kell aggódnod semmiért: az elpusztíthatatlan rakéta két évtized alatt 53 ezer kilométert futott szárazon és majdnem ötezret vízen – kizárt, hogy éppen ez a mostani áradás végezne vele.

Nagycsaládosoknak – Terra Wind Motorhome

Busszal a Dunába hajtani általában nem tartozik az elfogadható ötletek közé – tavaly nyáron még az elvileg erre a célra épített River Ride-ról is a tűzoltóknak kellett kimenteni az utasokat –, a Terra Wind Motorhome-mal viszont biztosan tökig nyomnánk a gázt, hogy minél előbb a folyóba csobbanhassunk. A luxusbuszt 2004-ben 1,2 millió dollárból (265 millió forint) építette John Giljam, akiről annyit érdemes tudni, hogy utasszállító repülőgépeket vezet, így érthető, hogy szabadidejében is inkább a tágas belső tereket részesíti előnyben.

A busz internet-hozzáféréssel, GPS-szel, navigációs rendszerrel felszerelt vezetőfülkéje ennek megfelelően egy Boeing pilótakabinjára emlékeztet, belül pedig a legmagasabb szintű luxus várja az utasokat. A vízben 13 km/h-val haladó busz stabilitását az oldalán található két felfújható ballon segíti, és bár a Terra Wind ezek nélkül is tud úszni, mi inkább felfújnánk őket, mielőtt a 18 tonnás monstrummal nekihajtunk a Dunának.

Ha oda is költöznél – Sealander Caravan

A Sealander lakókocsi ideális választás azoknak, akik nem reménykednek benne, hogy az ár egyhamar levonul, és alkalmazkodni szeretnének a megváltozott viszonyokhoz. A minikonyhával is felszerelt utánfutó mindössze 55 kiló, tehát akár kézzel is bárhová magaddal vonszolhatod, ha pedig útközben Dunába botlasz, nincs más dolgod, mint vízre tenni, és máris kész a lakóhajó. Az öt lóerős motorral felszerelt lakókocsi tetszés szerint vécével és hűtőszekrénnyel is bővíthető, és egyszerre akár ketten is alhattok benne… például a barátnőddel, akivel tévé híján kénytelenek lesztek valami más elfoglaltságot találni, amíg lemegy az ár.

A leggyorsabb – Watercar Python

A Python az igazi amerikai kocsik kvintesszenciája, hiszen elölről Dodge Pickupra, hátulról Chevrolet Corvette-re hasonlít, ráadásul a leggyorsabb kétéltű jármű a piacon. Ha az elárasztott utakon pirosat kapsz, nem kell aggódnod miatta, hogy a melletted álló csónak legyorsul a zöldnél, mivel a Chevy LS motorokkal szerelt Python vízen is 4,5 másodperc alatt éri el a százas végsebességet, szárazon pedig kétszáznál is gyorsabban hasíthatsz vele. A 6,24 méter hosszú járgány kétéltűségéről csak a hátulján elhelyezett rotor árulkodik, ami elsőre talán kicsit furcsa, de szerintünk sokkal menőbb, mint egy unalmas diffúzor.

Az igazi vízibicikli – Amphibious Bike "Cyclomer"

Sokan vannak, akik nyáron inkább bringázni szeretnek a városban, és mivel a Duna őket sem kíméli, a kétéltű biciklinek mindenképpen a listánkon a helye. A hétköznapi bicikliből átalakított Cyclomer kerekei helyére a kreatív franciák két üres gömböt szereltek, amivel a Tour de France-on ugyan nem sok esélyünk lenne, viszont akár 120 kilogrammot is a víz felett tud tartani. A stabilitásról a bicikli oldalán elhelyezett négy kisebb gömb gondoskodik, amiket lehajtva a bringa a vízen is egyensúlyban marad. A párizsi közönség először 1932-ben vehette szemügyre a Szajna-kompatibilis bicót, viszont rossz ómen, hogy azóta sem terjedt el. A kétéltű bringa használhatóságáról mi sem vagyunk teljesen meggyőződve, ezért mielőtt a Dunának hajtanál vele, feltétlenül ajánld fel valakinek a soha vissza nem térő lehetőséget, hogy kipróbálhatja, és nézd meg, mi történik.

Ha csak a sebesség számít – Rinspeed Splash

A nem elég, hogy árad a Duna, de még a kocsim miatt is égek-verseny abszolút győztese a Rinspeed Splash, amelynek dizájnján erősen meglátszik, hogy a svájci tervezők nem igazán tudtak tehetősebb támogatókat a projekt mellé állítani; akár a legrondább sportautókról szóló cikkünkbe is befért volna. A 2004-ben bemutatott tanulmányautó igazi különlegessége a három lehajtható szárny, amelyek pillanatok alatt egy mini-szárnyashajót csinálnak a Splashből. A költségvetés szűkössége a kocsi teljesítményén egyáltalán nem tükröződik: a 850 kilogrammos autó 140 lóerős gázüzemű motorjával 5,9 másodperc alatt gyorsul százra, végsebessége pedig vízen a 83, szárazföldön pedig a 200 km/h-t is eléri.

A Hummer kislányoknak való – US Army LARC–LX

A tavalyi év egyik nagy tanulsága volt, hogy Hummerrel vízre hajtani akkor sem kifizetődő, ha éppen be van fagyva, de az amerikai hadsereg már 1952-ben gondoskodott róla, hogy árvíz idején se maradjunk brutális megjelenésű, férfias erőgép nélkül. A LARC, vagyis Lighter Amphibious Resupply Vechile három méter átmérőjű kerekeibe 265 lóerős GMC dízelmotorokat építettek, így válságos időkben a járművel akár hatvantonnás tankokat is lehetett szállítani. Ha a helyzet eldurvul, akár az egész lakást bevághatod a 145 tonnás járműbe, és bye-bye Duna!

Praktikus mini-kétéltű – Max ATV

Ha nincs garázsod, és a kétéltű járművedet csak az erkélyen, a száradó ruhák mellett tudod tárolni, akkor a Maxet ajánljuk, amely kis mérete ellenére is rendkívül hatékony megoldás árvíz ellen. A két méter hosszú járgányból van kettő- és négyszemélyes, valamint dömper változat is, 6X6-os hajtásának köszönhetően pedig nem csak vízen, hanem bármilyen terepen jól boldogul. A 18 és 23 lóerős motorokkal kapható Max egyik nagy előnye a bővíthetősége, biztonsági övet, kotrólapátot, lánctalpat, vászontetőt és rengeteg minden mást lehet hozzá rendelni, de a fapados verzió már tízezer dollárért (2,2 millió forint) elvihető.

Tankszerű luxusjacht – Iguana 29

Előfordulhat, hogy nem akarod összevizezni az autódat. Nagyjából hatvanmillió forintért erre is van megoldás, az Iguana luxusjacht, ami lenyitható lánctalpaival szárazon is tud közlekedni. A Kiskörúttól kifelé mondjuk nem biztos, hogy szívesen járnánk vele dolgozni, szárazföldön ugyanis csigalassúsággal halad, a hibrid változata viszont csak villanymotorral is ellubickol egy darabig, így az árhullám levonulása után nyáron a Balatonra is magunkkal vihetjük.

Ha szeretnél segíteni a bajba jutottakon, irány az Árvíz 2013 Facebook oldal, ahol rengeteg hasznos információt is találsz!

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés