585 lóerős, ikerturbós motorjával négy másodperc alatt van százon, és 300 km/h-ig meg sem áll a legújabb AMG Merci, amiről nehéz eldönteni, hogy luxusautó vagy vérbeli sportkocsi.

585 lóerő, 900 Nm nyomaték, négy másodperces gyorsulás, 300 km/h végsebesség. Ezeket az adatokat kár is lenne mondatba foglalni, annyira magukért beszélnek. Az AMG teljesen kimaxolta az E63 AMG Merciben is derekasan teljesítő M157 jelzésű, 5,5 literes, ikerturbós V8-ast, ami olyan teljesítménnyel ruházza fel az új S63 AMG-t, amire rajta kívül tényleg csak igazi sportautók képesek.

Talán az S Merci sportos megjelenése miatt, az AMG változat külsőre nem sokat változott, elöl az oldalsó légbeömlőkön látható nagyobb változás, hátul pedig a duplakipufogó és a diffúzor az igazi újdonság. A megszokott látvány fogad belül is, AMG bőrüléssel, sportkormánnyal és alumíniumpedálokkal kiegészítve, de felárért kérhetünk Carbon-Fiber csomagot is, piros pedálokkal, szegélyekkel és egyéb látványos kiegészítőkkel.

Az 1995 kilogrammos S63 AMG az alumínium széleskörű használatának és a könnyű lítium-ion akkumulátornak köszönhetően száz kilóval könnyebb lett az elődjénél, amihez az opcionálisan rendelhető 4Matic összkerékhajtás is csak hetven kilogrammot tesz hozzá. A kocsiban a hétfokozatú Speedshift automata váltó mellett start/stop rendszert is találunk, így az autó fogyasztását akár 10,1 literre is lealkudhatjuk, a 237 g/km szén-dioxid-kibocsátás pedig a legszigorúbb EU-s szabványoknak is megfelel. Az első adatot mondjuk mi nem vennénk halálosan komolyan, de a potenciális vásárlókat valószínűleg úgyis ez izgatja a legkevésbé.

A diffi 33–67 százalékban osztja a nyomatékot az első és a hátsó kerekek között, így megmarad a hátsókerék-hajtásos élmény, miközben a kocsi csúszós úton is stabilan viselkedik. A 150 ezer eurós (kb. 44 millió forint) alapárba beletartozik még az Airmatic adaptív lengéscsillapító, amely komfort és sport fokozattal rendelkezik. Az új S63 AMG hivatalosan a szeptemberi Frankfurti Autószalonon mutatkozik be számos más Mercedes-modellel együtt, az értékesítése pedig még az ősszel megkezdődik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés