A Diablo III jött, látott és győzött. Az év egyik legnagyobb címét már nagyon vártuk, a végeredmény pedig tökéletesen lefedte a fanatikusok legszigorúbb elvárásait is. Ehhez mérten a játék sorra megdöntötte a PC-s eladások összes rekordját, egy hét alatt átlépve a 6 milliós álomhatárt az értékesített példányok tekintetében. A játéktörténelemben azonban számtalan példát találunk arra is, amikor valami csúnyán megakasztotta a csúcsra járatott hype-gépezetet. A Blizzard legújabb sikersztorijának apropóján áttekintjük az elmúlt két év legnagyobb beégéseit. Figyelem! Komoly sebeket készülünk feltépni.

Lost Planet 2 (2010)

A Lost Planet: Extreme Condition az Xbox360 egyik nyitócíme volt, mely egész szép sikert könyvelhetett el 2006-ban, majd ellátogatott PC-re és Playstation-re is. A legtöbben jól felépített többjátékos-szekcióját dicsérték az egekig, ezért a Capcom úgy döntött, hogy a második résznek ezt a komponensét fogja igazán erősíteni. A nagy erőlködésnek az lett a vége, hogy a játék majdhogynem élvezhetetlen lett egyedül játszva, mely tényt még az X360 verzióba ellátogató Gears of War karakterek sem tudták feledtetni. A játékból a két HD-konzolra és PC-re együttesen alig másfélmilliót adtak el, ami az első rész sikeréhez és a megnövekedett elvárásokhoz képest egyszerűen siralmas eredmény.

Kane & Lynch 2: Dog Days (2010)

A Kane & Lynch: Dead Men több szempontból sem volt tökéletes produktum, de azért azt sem lehetett elvitatni tőle, hogy ütős hangulattal és markáns főhősökkel büszkélkedhetett. Amikor a fejlesztők bejelentették a folytatást és elkezdtek szállingózni az első trailerek, melyek egy YouTube-os képi világú és erőszakos shootert mutattak, akkor hirtelen mindenki felkapta a fejét és a fórumokon játékosok ezrei bizonygatták, hogy ez a játék kell nekik. A Dog Days aztán megjelent, nem is sikerült rosszul, PC-re, X-re és PS-re mégsem tudtak összesen egymillió példányt értékesíteni. A bukást a mai napig nem értjük mi sem, a készítők meg pláne.

Crackdown 2 (2010)

A Crackdown az Xbox360 első sandbox címei közé tartozik. Az embereknek annyira bejött a nyitott városban mindenféle komolyabb sztori nélkül tálalt agyatlan lövöldözés, hogy több mint másfél millió példány talált gazdára a játékból. Ez az alkotás azon kevesek közé tartozik, mely még magyar szinkront is kapott. A második részhez nem kevés reményt fűzött a Microsoft, de sajnos a folytatás egész egyszerűen elfelejtett akár csak minimális szinten is hozzátenni az első rész által kínált élményekhez, így szűk egymillió példány került a kosarakba. Azóta a sorozatról semmi hír. Feltételezzük, hogy elrejtették valami feneketlen fiók mélyére.

Alan Wake (2010)

Az Alan Wake az a játék, melyet már akkor büszkén techdemóztak különböző szakkiállításokon, amikor még évek voltak hátra a megjelenésig. Először sandboxnak tervezték, de végül ezt a jelleget elhagyva egyszerű kaland-TPS-ként jelent meg 2010-ben. A végtermék egyhangú kritikai siker volt. Sötét hangulattal, a legjobb thrillerekben látható narratív megoldásokkal és a végletekig igényes megvalósítással kényeztette vásárlói érzékszerveit. Ezek a vásárlók viszont az őrületes hype és a játék kiemelkedő minőségének ellenére sem voltak túl sokan, így nem sokkal több, mint egymillió példány talált gazdára a játékból. Indokolt a kérdés, hogy mit csináltak az igényes kalandra éhes játékosok a megjelenés környékén.

Shadows of the Damned (2011)

A Grasshopper Manufacture játéka erőszakos, vicces, tartalmas és mindezt kiemelkedő minőségben prezentálja. A horror elemekkel operáló TPS szinte minden eleme elképesztő kreativitással lett megálmodva, így – bár a megjelenést nem hype-olták túl – joggal várhatta a két alkotózseni, Shinji Mikami és Goichi Suda, hogy a kiváló játék valahogy eljut az igényesebb közönséghez. A mai napig vita tárgyát képezi, hogy a rosszul választott megjelenési időpont, a nem túl szerencsés cím, az irritáló borító vagy csak a csillagok szerencsétlen együttállása okozta-e a játék bukását, de egy biztos: az eladások egyszerűen lesújtóak. A két nagykonzolra összesen alig 290 ezer példányt adtak el.

Brink (2011)

A játék még alig volt működőképes, de a készítők már be is indították a Brink hype-motorját. Jöttek a hírek forradalmi multiról, a legapróbb részletekig módosítható karakterekről, szintén forradalmi irányításról és innovatív fedezékrendszerről. A készítők minden – szalagcímként már elcsépelt – frázist felhasználtak, ami alkalmas lehetett a játékosok feltüzelésére. Ehhez képest a végeredmény nem forradalmi, csupán tisztességesen összerakott iparosmunka lett, melynek vásárlóit ráadásul borzasztóan vegyes kritikák bizonytalanították el. Egyes kritikusok félkésznek, mások mesterinek nevezték, így a szembenálló vélemények mentén PC-re alig 150 ezer, PS3-ra bő félmillió, X360-ra pedig 900 ezer példány talált gazdára. A várakozásokhoz képest, az elhúzódó fejlesztési idő tükrében egyszerűen siralmas számok.

Duke Nukem Forever (2011)

Tizenöt év után rúgta ránk tavaly ismét az ajtót az őstulok Duke, de azt kívántuk bár ne tette volna, vagy legalább kevesebb felhajtással, szépen a szőnyeg alatt múlt volna el, nem meggyalázva az 1996-os Duke Nukem 3D emlékét. A Forever alcímű förtelem a főhősön és a helyenként felbukkanó tuskó humoron kívül nem sokban hasonlított a nagy elődhöz. A piros atlétatrikó és a farmer ugyanaz volt, de minden más egy félkész, alapjaiban elrontott játékot mutatott, melyről még a platónyi bögyös pixelmaca sem tudta elterelni a figyelmünket. PC-re és konzolokra a Duke Nukem Forever meg is állt alig másfél millió példánynál. Ez az elmúlt tíz év egyik legnagyobb égése.

Child of Eden (2011)

Sejtettük, hogy a designer-zseni Tetsuya Mizuguchi Child of Eden című mozgásérzékelésre alapozott játéka nem lesz pénzügyileg kirobbanóan sikeres cím, hiszen a mester nevéhez fűződő pszichedelikus Rez, és a Tetris témát sikeresen variáló Lumines sem robbantott kasszát (ezek a programok a játékosok egy nagyon szűk, a kísérletezgetésre fogékony rétegéhez szólnak), de a végeredmény megdöbbentően siralmas lett. Playstation 3-ra és Xbox360-ra összesen alig több mint 400 ezer példányt sikerült értékesíteni. Világos, hogy az éteri hangulatú, absztrakt shooter műfaja nem egy húzóágazat, de azért ez túlzás, gyerekek!

Red Faction: Armageddon (2011)

A Red Faction az előző generáció egyik decens címe volt, mely a néhol rombolható falakon kívül semmi újat nem tudott hozzátenni az FPS egyre fejlődő műfajához, de az okosan választott megjelenési dátumoknak köszönhetően azért mindig sikerült becsületesen helyt állnia. A korrekt sikerben bízva 2009-ben a THQ felmelegítette a töltött káposztát és kiadta a Red Faction: Guerrilla című FPS-t, mely elnyerte mind a kritikusok, mind a játékosok tetszését, akik így összesen másfél millió példányt vásároltak a játékból. A siker magától értetődően indukálta a folytatás igényét, így tavaly a kiadó Armageddon alcímmel ismét a boltokba küldte a franchise-t. Egyszer volt Budán kutyavásár és a Red Faction is csak egyszer tudott robbantani. A pofára esés óriási volt; a játékból összesen csak fél milliót tudtak eladni.

Bulletstorm (2011)

Az Epic Gamestől nem igazán megszokott a bénázás, de a Bulletstorm című blődlivel még nekik is sikerült égni egy kellemeset a videojátékos világ porondján. Nagy dérrel-dúrral jelentették be 2010-ben, hogy egy olyan FPS-t dobnak hamarosan piacra, mely nem fogja nélkülözni a szarkazmust, a parodisztikus hangnemet és műfajában ez lesz az első, mely nem a taktikázásra, hanem a kreatív mészárlásra helyezi a hangsúlyt. Az ötlet néhány poén és úgy két-három szint erejéig mulattató volt, de ezután a repetitív játékmenet és az elfáradó hangulat lassan de biztosan ölte meg a végterméket. Az eladások ehhez mérten alakultak: X360-ra 900 ezer, PS-re szűk 400 ezer, PC-re pedig nevetséges 100 ezer példány talált gazdára. Epic égés!

További játékbemutatók a Playeren!

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon